Belföld

Gulyás Gergely: Maradnak az árstopok

Kiterjesztik a kamatstopot, meghosszabbítják a Széchényi kártya hitelprogramját és gyármentő programot is hirdet a kormány.

A tegnapi kormányülésen a legfontosabb magyar gazdasággal kapcsolatos kérdéseket elemezték, így az infláció okait is megtárgyalták – tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, kormányinfón. Mint mondta, szankciós infláció van, ezért fizetünk felárat az energiáért, amely minden területen megjelenik és súlyosan befolyásolja a magyar családok mindennapjait.

Éppen ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamra és a Vállalkozók Országos Szövetségének kérésére kiterjesztik a kamatstopot a kis és közepes vállalkozások hiteleire is, meghosszabbítják a Széchenyi Kártya hitelprogramját és gyármentő programot is hirdetünk – jelentette be Gulyás Gergely. A miniszter elmondása szerint a kormány így kíván fellépni a szankciós infláció ellen, amely Európát így hazánkat is sújtja. Emellett az eddig meghirdetett árstopok is megmaradnak – rögzítette a miniszter.

Szankciós infláció ellen küzdünk, úgy, hogy közben szeretnénk elkerülni a recessziót – nyilatkozta Nagy Márton, aki szintén jelen volt a kormányinfón. Magyarország gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli minisztere hozzátette, az első intézkedés a változó kamatozású hitelekre vonatkozik. Emlékeztetett, június 28-én még 7,77 százalék volt a három hónapos bankközi kamatláb, ma ez 16,69 százalék. – Ez most visszakerül a júliusi, 7,77-es szintre – mondta. Mint kifejtette, ezt november 15-étől vezetik be, és a következő év júniusáig lesz érvényben.  

A részletszabályokról szólva elmondta, dolgoznak rajta, és hamar meg fognak jelenni a közlönyben. A beruházási hiteleknek a kamatstopok alá kell kerülniük, el kell kerülni, hogy magas kamatokon pörögjönek át a hitelek – mondta. A Széchenyi Kártya Programot érintő változásokról szólva kifejtette, az továbbra is megmarad. Annyi változás lesz, hogy az idei 3,5 százalékos kamat helyett jövő év januárjától fix 5 százalékos kamata lesz. Január 1-éig még 3,5 százalékon lehet felvenni.

Harmadik lépésként elkezdtek gondolkodni azon, hogy a bankadó részévé tegyék a hitelezési aktivitási kérdéskört. – Aki hitelez, kevesebb bankadót fizet, aki pedig nem hitelez az többet – részletezte.

hirtv.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lehull a nemzeti álarc: nem tudta a Tisza Párt embere, hogy hangzik a Szózat

cs3_szerk2

Reviczky Gábor színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója

cs3_szerk2

Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését

cs3_szerk2

G7: Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla a kétszeresére nőne, ha az ukránok terve megvalósulna

cs3_szerk2

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú

cs3_szerk2

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított ukrán ügynök

cs3_szerk2

Az aszálykezelésre fókuszál a MATE új karcagi központja

cs3_szerk2