Belföld

Online ügyfélszolgálat indult a családtámogatások még egyszerűbb igénybevételéhez

Online ügyfélszolgálat indult a családtámogatások még egyszerűbb megismeréséhez, igénybevételéhez – közölte közösségi oldalán a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára csütörtök reggel.

    Hornung Ágnes bejegyzésében azt írta: az érintettek online ügyfélszolgálaton kaphatnak gyors és szakszerű válaszokat otthonteremtési és családtámogatási kérdésekben.
    Emlékeztetett: Magyarországon “2010 óta a gyermek az első”, ezért az elmúlt 12 évben három és félszeresére emelték a családokra fordított összeget és több új támogatást vezettek be. A gyermeket tervező és nevelő családokat a háborús helyzetben és a háború okozta energiaválság idején is megvédik és segítik – tette hozzá.
    Arra is kitért, hogy a családok jelenleg több mint harminc támogatási formát vehetnek igénybe, amelyekről immár videóbeszélgetésben is tájékozódhatnak. Az új szolgáltatás a csalad.hu oldalon, az ügyfélpont menüpont alatt érhető el. Hozzátette: az online megbeszélésen az érdeklődőket a Családbarát Magyarország Központ ügyfélpontjának felkészült szakemberei segítik eligazodni a támogatási formák között: információt nyújtanak az elérhető lehetőségekről, a jogszabályi feltételekről és az ügyintézés folyamatáról is. Az online videóbeszélgetéshez 9 és 15 óra közötti időpontot lehet foglalni, hétfőtől csütörtökig. Az érdeklődők 45 perces időkeretben, a Teams rendszerén keresztül tehetik fel kérdéseiket. Regisztrálni a https://csalad.hu/ugyfelpont/ felületen lehet, ahol néhány adat és a tájékoztatás témájának megjelölésével foglalható időpont.
    Hornung Ágnes arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett továbbra is működik a Családbarát Magyarország Központ Ügyfélpontjának e-mailben elérhető szolgáltatása, amellyel már egy éve gyors és közérthető válaszokkal segítik a családtámogatási formák iránt írásban érdeklődőket. Az eddigi tapasztalatok alapján a családok leggyakrabban az otthonfelújítási támogatás, a jelzáloghitel-csökkentés, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a falusi csok igénybevételének részleteiről tájékozódnak, de bármely támogatásról információt kaphatnak.
    Az államtitkár azt írta, az érdeklődők ugyancsak a csalad.hu oldalon használhatják a családtámogatási kalkulátort is, amellyel személyre szabott kalkulációt végezhetnek az elérhető támogatási formákról. A mintegy másfél éve elindított családtámogatási kalkulátorral 35 féle támogatási formáról, már csaknem 170 ezer esetben végeztek részletes számítást a családok.
    Az érintettek rendelkezésére állnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok családtámogatási ügyfélszolgálatai és a kormányablakok is, valamint hívhatják a Magyar Államkincstár telefonos ügyfélszolgálatát is, ahol a továbbiakban is tájékoztatást kaphatnak a családtámogatások igénybevételéről – tette hozzá.
    Arra buzdítják a családosokat és a családalapítás előtt állókat – írta bejegyzésében Hornung Ágnes -, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel, így még könnyebben és egyszerűbben juthatnak hozzá a támogatásokhoz.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor nyílt levelet írt Zelenszkijnek: azonnali lépést követel a Barátság kőolajvezeték ügyében

cs3-szerkeszto

Rendkívüli bejelentés: elrendelték a magyarországi kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Egy újabb álhír megcáfolva: nem halt meg a volt SzVsz vezető!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto