Vélemény

Moderari: CSEKA, OGPU, NKVD, KGB, FBI

Szentségtörés ezeket a szervezeteket egy felsorolásban emlegetni?

Nem. Sajnos nem, teszem hozzá. A hatalom ezeken a szervezeteken keresztül lépett, lép fel a politikai ellenségei ellen; ennek okán ezek a szervezetek kétségtelenül emlegethetők egy lapon.

A szovjet idők titkosrendőrségeinek rémtettei Magyarországon köztudomásúak, magyar megfelelőjük, az ÁVH is ezrek meggyilkolásában vett részt, és tízezrek életét tette tönkre.

Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, az FBI múltja – ehhez képest – makulátlan.

Nem úgy a jelenük. A demokrata irányítás alatt álló kormányzat az FBI közreműködésével rajtaütést szervezett a leköszönt republikánus elnök ellen, megszállták az otthonát és házkutatást tartottak, azzal az indoklással, hogy a volt elnök vélhetően titkos iratokat tartott magánál, pedig azokat az elnöki levéltárban kellene tárolni.

A volt elnök elmondja, hogy csak olyan irat van nála, amelynek a titkosítását még elnökként ő maga oldotta fel, ezeket pedig nem kellett a levéltárba leadnia. (Titokgazdaként ezt egyébként jogszerűen megtehette, ha tényleg megtette.)

A házkutatás eredményével kapcsolatban mindenesetre nagy a csönd.

Képzeljük csak el: az Orbán kormány belügyminiszterének utasítására a Terrorelhárítási Központ kommandósai megszállják Gyurcsány Ferenc lakását, házkutatást tartanak, mert a volt miniszterelnökünk nem vitte vissza a könyvtári könyveket. Mert ez az FBI jelene innen Magyarországról nézve.

Hogy a jövőjük milyen lesz? A republikánusok revansra készülnek, szóval nem vagyok optimista.

Dzerzsinszkij,Jagoda és Berija a pokolban már most elégedetten dörzsölheti a kezét. Ami nekik nem sikerült, azt a jelenlegi amerikai kormányzati adminisztráció megoldotta: a szabad világ védelmezőjének egykor megkezdhetetlen tekintélyéből megint eltűnt egy darab.

Az Amerikai Egyesült Államok pedig ismét ott áll letolt gatyában a világ közvéleménye előtt.

Ezt személy szerint elég ijesztőnek tartom. Nem szeretem azt, amit az Amerikai Egyesült Államokat irányító politikusok ma a politikában és a gazdaságban képviselnek, de az egyre gyengülő rokonszenvem még mindig az övék.

Moderari


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Gabesz: A polgármester berúgta a kampányát! Célcsoport: diákok

Szabó Viktor

Vietnámi Facebook lájkokat vásárol egy szentesi szennyoldal?

Szabó Viktor

Szentesi Fidelitas: Hol késik a szúnyoggyérítés?!

Szabó Viktor

Hont András: 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre a randalírozók

Szabó Viktor

Moderari: Így nevelem a liberálisomat

tk_arpad

Szentesi Zöldi László: A magyar egység nem számmisztika

tk_arpad

Szánthó Miklós: Aki valóban Európa érdekét tartja szem előtt, az támogatja a magyar békepárti álláspontot

tk_arpad

Sergio Velasco: Itt az ideje, hogy Európa a saját útját járja

tk_arpad

Moderari: Ki gépen száll fölébe …

Pászti Dániel

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább