Csongrád Kult

Indul a zenei nyári szezon a Körös-torokban

Megújult erővel és új lendülettel kezdődött el az idei zenei nyári szezon szervezése a Körös-torokban. Az időjárás és a vízállás is kedvezően alakul, illetve korlátozásokkal sem kell szembesülni, így a hétvégén egy nagyszabású nyitóbulival indul a zenei idény a Laguna Beach nyári szabadtéri szórakozóhelyén.

Mondani sem kell mennyire váratott már magára egy szabad nyári szezon, amely kellő nyitánnyal indul a 2022-es évben május 28-án. A Grand Opening elnevezésű bulit követően a szervezők mintha csak kárpótolnák a lelkes közönséget, hiszen a “Minden héten fesztivál” szlogennel várják az igényes zene szerelmeseit.

Az első esemény nyitó fellépője, még mindig, Magyarország első számú lemezlovasai között számon tartott Szecsei, mellette pedig két helyi fiatal dj. Carl Cozmo és Finner, akiket már jól ismer és megkedvelt a helyi közönség. A nyár folyamán minden hétvégén a hazai zenei világ legnépszerűbb fellépői látogatnak el Csongrádra a Tisza partra, ahol a szabadtér mellett egy fedett tánctér is várja a szórakozni vágyókat. A szervezők már hosszú évek óta nagyon figyelnek a zenei minőségre és a korosztályos zenei igényre. Ennek megfelelően a közkedvelt zenei előadók szinte mindegyikével találkozhat majd a közönség, hiszen augusztus végéig 22.00 órától egészen 04.30-ig nyitott a táncparkett.

A változatos minőségi programok a nyár folyamán hétről-hétre várják a közönséget, mind ezek mellett remélhetőleg újra nagy intenzitással látogathatjuk majd a Dél-Alföld egyik legszebb és legnépszerűbb homokfövenyét.

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ezer év magyar történelme elevenedik meg a színpadon Derekegyházon – különleges táncszínházi előadás érkezik!

cs3-szerkeszto

A szociális területen dolgozókat ünnepelték Csongrádon 

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Elindult az élet a Csongrádi Csaholdában, kutyaovi és közösségi programok várják a gazdikat

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto