Belföld

Orbán Viktor: megvédjük a rezsit és elvesszük az extraprofitot

Rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.

    A kormányfő a Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta: kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy extraprofitjuk nagy részét ebbe a két alapba fizessék be.
    Ebből a két alapból fogják finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét – tette hozzá.
    Ismertette azt is, hogy az intézkedések időben korlátozottak: két évre, 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.
    Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy azt vállalták, megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is.
    Elmondta, a kormány a nap folyamán tartott ülésén áttekintette az ország gazdasági helyzetét. A miniszterelnök azt mondta, a háború elhúzódik, a brüsszeli szankciós politika nem javul és ez együtt drasztikus áremelkedésekhez vezet.
    Ma a rezsicsökkentés Magyarországon védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik, ezért egyre nehezebb és költségesebb megvédeni a családokat – közölte.
    Orbán Viktor szerint a honvédséget is haladéktalanul meg kell erősítenünk.
    Mindeközben az emelkedő kamatok és az emelkedő árak révén a bankok és a nagy multicégek nagyobb haszonra, extraprofitra tesznek szert – mondta.
    “Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez” – fogalmazott, közölve: a részletes számokat a csütörtöki kormányinfón ismertetik.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor