Belföld

A héten megalakul az új kormány

Megkezdi a munkát Orbán Viktor következő kormánya, miután a parlament május 24-i ülésnapján az új kabinet tagjai esküt tesznek az Országgyűlésben. Ugyanezen a napon a Tisztelt Ház dönt az alaptörvény tizedik módosításáról, ami lehetőséget ad arra, hogy a kormány veszélyhelyzetet hirdessen ki szomszédos országban dúló háború esetén – írja a magyarnemzet.hu.

Az Országgyűlés napirendi javaslata szerint kedden, 16 óra után megalakul Orbán Viktor ötödik kormánya. A menetrend szerint először ismertetik Novák Katalin átiratát a miniszterek kinevezéséről, akiket az alaptörvény szerint a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki.

Ezt követően Orbán Viktor bemutatja új kormányának a minisztereit a Tisztelt Ház előtt, majd a kormányfő beszédet is mond, ami után a miniszterek leteszik az esküt, amivel hivatalosan is megalakul az új kormány.

Orbán Viktor Semjén Zsoltot általános miniszterelnök-helyettesnek kérte fel, aki egyúttal nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős miniszterként is dolgozik majd. Az Agrárminisztériumot Nagy István, a Belügyminisztériumot Pintér Sándor, az Építési és Beruházási Minisztériumot Lázár János, a Honvédelmi Minisztériumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az Igazságügyi Minisztériumot Varga Judit vezetheti majd.

Orbán Viktor a Kulturális és Innovációs Minisztérium irányításával Csák Jánost, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetésével Szijjártó Pétert bízta meg. A Miniszterelnöki Kabinetiroda élére Rogán Antal kerül, a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely irányítja majd. A Pénzügyminisztériumot Varga Mihály, a Technológiai és Ipari Minisztériumot Palkovics László vezetheti. Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszterként, Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterként dolgozhat a következő négy évben.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: csak nemzeti egységgel lehet kimaradni a háborúból, újítsuk meg a április 12-én a háborúellenes szövetségünket

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a tiszások elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni

cs3-szerkeszto

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

Koncz Zsófia: a választások tétje a magyar családok számára a legnagyobb

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a kormány “teljes szívvel áll Magyarország mellett”

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: el a kezekkel a magyarok szabadságától!

cs3-szerkeszto

Választás 2026 – Öt pártlista lehet az országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto