Kistelek Kult

Kisteleken debütált a GCreload zenekar

A kisteleki „Good Company” zenekar 2013-ban alakult, majd 2021-ben hangzásában és tagságában is megújulva jött létre a jelenlegi felállásban „Good Company reload” névvel. A korábbi akusztikus zenei irányt elektronikus hangzás váltotta fel a rock, blues, pop műfajok elemeit ötvözve. 2022. évben a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelent a tíz dalt tartalmazó „Mozdulj” című albumuk, melyről két dalból videoklipet is forgattak. A zenekar tagjai Sejben Győző énekes, gitáros és dalszerző, basszusgitáron Gálzó András „Boon Dee”, szólógitáron Nagy-Remzső Gyula, dobokon Horváth Zoltán játszik.

A lemez anyagát magyar nyelvű saját szerzemények adják, melyek közel másfél év alatt készültek el. Az album első élő bemutatójára Budapesten a Barba Negra koncert-helyszínen került sor, ahol az Ismerős Arcok előzenekaraként léptek fel. Az elmúlt napokban Kisteleken láthattuk az együttest, ahol a helyi közönség előtt játszottak nagy sikerrel. „Kistelekiek vagyunk, így egyértelmű volt, hogy a második nagyszabású lemezbemutatót a saját városunkban tartjuk meg” – mondta el Sejben Győző. A dalokban az időtálló általános emberi érzelmek, hangulatok szólalnak meg; zeneileg lágyabb és dinamikusabb elemek váltják egymást. Nem elbeszél, vagy elmesél valamit egy-egy szerzemény, hanem egy konkrét hangulatot közvetít. Ettől lesz egyedi és stílusos, hiszen nem csak a szöveg és a dallam saját, hanem a stylist, a hangszerelési munka, a felvétel és a videoklip megrendezése is önálló elképzelés alapján készült. 

A munkálatokban Dandó Zoltán (Zolika) gitáros, zeneszerző működött közre, aki kreatív munkájával segítette a hangzás kialakulását. A „Gyenge testem” című dal szövege Punk Mária kisteleki költő tollából született. A zenekar célja az elkészült zenei anyag népszerűsítése élő koncerteken és az online platformokon. A fiúk büszkék az elkészült zenei produkcióra, melyet szeretettel ajánlanak az arra nyitott közönségnek.

Hamarosan itt a nyár, az élő koncertek időszaka, így várhatóan minél több helyen találkozhatunk, ezzel a máris népszerű és közkedvelt zenekarral térségünkből. 

TG



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Fényárban úszó traktorok és lovasok lepik el Mindszent utcáit – idén is lesz karácsonyi felvonulás!

cs3-szerkeszto

Vízhiányra és nyomáscsökkenésre kell számítani Kisteleken – mutatjuk, mikor!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Különleges fotókiállítás nyílik Szentesen – érkezik a XII. Mecsek Szalon!

cs3-szerkeszto

Elátkozott csokoládé nyomában – halloweeni kalandra várják a bátrakat a Kisteleki Múzeumban!

cs3-szerkeszto

Kisteleken és Szentesen zárul a Cselekvő emlékezet hadisírgondozó program

cs3-szerkeszto

Kolbász, pálinka és hajnalig tartó mulatság – jön a 25. Balástyai Böllérfesztivál!

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto