Belföld

Roma Szeretetszolgálat: A jobbikos cigány képviselő megszégyenítette a lovári nyelvet!

Erős kritikát kapott a roma jobbikos képviselő, a szegvári Varga Ferenc, aki hétfői parlamenti felszólalásában – ifjabb Rostás-Farkas György újságíró, műfordító szerint – megszégyenítette a nemzetközi lovári cigány nyelvet.

A műfordító közölte: a képviselő mondatai helytelenek voltak, beszéde szinte érthetetlen, lovári kiejtése egy kezdő nyelvtanuló kiejtésével megegyező, felcserélte a hímnemű és nőnemű főneveket, helytelen ragozásaival a jelen kifejezését múltbélivé tette.

Ifjabb Rostás-Farkas György azt írta: „a magyar emberek és a magyarországi cigányok április 3-án határozottan kifejezték, hogy nem kérnek a hatpárti koalícióból, Varga ennek ellenére azt mondta, négy évig romaügyben ő lesz a cigányok lelkiismerete. Varga Ferenc nagylelkű felajánlására nincs szükségük a magyarországi cigányoknak” – tette hozzá a műfordító.

A Roma Media Center és a Roma Szeretetszolgálat honlapja szerint Varga mondatai tükörfordításban: „Kösz szót! Jött-el az idő, mert valaki parlamentben beszélek cigányul. Vagyok büszke, mert történetben én beszéltem cigányul parlamentben.”

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: mandiner.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Vége az újkommunistákkal szembeni türelmi időnek. Felvesszük a kesztyűt és harcolunk!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto