Belföld

További 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött a kormány

A kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött az infláció miatt, így összességében 8,9 százalékkal emelkedik a nyugdíj – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

    A miniszter elmondta: az év elején a piaci várakozások, illetve magyar és külföldi elemzők adataiból kiindulva határozták meg a nyugdíj emelkedésének 5 százalékos mértékét, azonban a jelenlegi előrejelzések szerint – a Pénzügyminisztérium és a jegybank adataira is tekintettel – a kormány 8,9 százalékos inflációt tart reálisnak.
    Felhívta a figyelmet arra: a törvény azt teszi a kormány kötelezettségévé, hogy novemberben kompenzálja a nyugdíjasokat, ha az infláció magasabb, mint a nyugdíjemelés mértéke, azonban úgy gondolták, hogy mivel az eltérés jelentős, mielőbb indokolt és szükséges a nyugdíjasok védelme érdekében ezt a döntést meghozni.
    Ezért további 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július elejétől, a megelőző hónapra vonatkozó nyugdíjjutásokat pedig egy összegben ezzel együtt a nyugdíjasok meg fogják kapni, így január 1-jétől 8,9 százalékos emelkedéssel kell számolni – mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: ebből 5 százalékot január elsejétől emeltek a nyugdíjakon, a további 3,9 százalékos emelést pedig visszamenőleg érvényesíti a jelenlegi nyugdíjemeléssel a kormány.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto