Térség

Személyautók ütköztek Vásárhelyen

Figyelmen kívül hagyta a STOP táblát az Agyag utca kereszteződésénél annak a Volvónak a vezetője, aki a Lévai utcán haladt járművével. Az Agyag utcában közlekedő, kereszteződéshez érkező Audis ekkor rohant bele az elé hajtó jármű oldalába.

Szerencsén múlhatott, hogy nem történt személyi sérülés, hiszen az okozó járműben egy gyermek is utazott, aki be volt kötve babahordozóba. Az anyagi kár jelentős mindkét járműben.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto