OV2022

Választás 2022 – Lánczi: a Fidesz sikerét a jól felépített kampányának is köszönheti

A Fidesz nagyarányú választási győzelméhez az “ellenzék katasztrofális teljesítménye”, valamint a kormánypárt nagyon jól felépített, az elért eredmények megvédéséről, Magyarország függetlenségének és szuverenitásának megőrzéséről szóló kampánya járult hozzá – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

    Az elemző szintén nagyon fontosnak nevezte a Fidesz-kampány lebonyolításának profizmusát. “Mindenki tudta, hogy mi a feladata, nem voltak üresjáratok” – mondta.
    Lánczi Tamás aláhúzta, a Fidesz hitelességét növeli, hogy az emberek a pénztárcájukon érzik, hogy egy nagy gazdasági erősödés történt az elmúlt 12 évben.
    Kiemelte, egy felmérés szerint 1970 és 2010 között a magyar átlagbér reálértékben mindössze 22 százalékkal nőtt, míg 2010 és 2022 között 65 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek.
    Mindez azt jelenti, hogy a ma élő generációk körében most először nőttek lökésszerűen a bérek, a háztartások először tudtak felhalmozni, “először érezhették emberek úgy, hogy nem egyik napról a másikra kell élni” – fejtette ki a politológus.
    Lánczi Tamás szerint ennek tudható be, hogy Magyarország a GDP tekintetében idén megelőzte a régi uniós tag Portugáliát.
    Az elemző beszélt arról is, hogy a korrupció a nyugati államok kezében “egyfajta bunkósbot”, ha egy országgal szemben “érdeket szeretnének érvényesíteni, akkor egész egyszerűen csak annyit tesznek, megpróbálják elhitetni, hogy ez az állam kirívóan korrupt”.
    Lánczi Tamás szerint “korrupció mindenhol van, nyilván a mértéke változó, de az Európai Unióban Magyarországon a korrupció egyáltalán nem kiugró, vagy nincs olyan mértéke, amely szemet szúró lenne”.
    A politológus példaként említette a dél-olaszországi régiókat, amelyek 60 éve részesülnek az uniós felzárkóztatási támogatásokban, mégis “katasztrofális állapotban vannak”.
    “Ott például meg lehetne kérdezni, hogy hova tűnt a pénz, de nem teszik fel ezt a kérdést” – tette hozzá Lánczi Tamás.
    Hangsúlyozta, ezzel szemben Magyarországgal, Lengyelországgal és más országokkal szemben azért teszik fel a korrupció kérdését, mert “egész egyszerűen a politikai irányvonalunk nem illeszkedik abba az elképzelésbe, amelyet Brüsszelben vallanak”.
    Lánczi Tamás szólt arról is, a közép-kelet-európai országok “most először lőtávolon belülre kerültek a nyugati államokhoz képest” és kezdik a “sarkukat taposni”.
    “Kezdünk odaérni, hogy a nyugati államok számára kellemetlen versenytárssá válunk, és próbálnak érdeket érvényesíteni, próbálnak bizonyos értelemben visszanyomni minket” – fogalmazott.
    A politológus szerint ennek a folyamatnak az egyik eszköze a “korrupciós retorika”, amelynek lényege, hogy a korrupcióra hivatkozva próbálnak meg forrásokat elvonni Magyarországtól.
    “Ez elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a komparatív előnyünket, tehát a hozzájuk viszonyított előnyünket, azt megpróbálják megakadályozni, illetve megpróbálják Magyarországot eltántorítani attól a társadalompolitikától, attól a politikai felfogástól, ami szemmel láthatóan nagyon-nagyon sikeres, csak éppen nem illeszkedik a brüsszeli liberális logikába” – fejtette ki Lánczi Tamás.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A mindszenti DK-elnök írása

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb

Szabó Viktor

Nagy István: a termelés biztonságát csak öntözéssel lehet fenntartani

Szabó Viktor

Szijjártó: háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, de Magyarország kitart békepárti álláspontja mellett

Szabó Viktor

Az utolsó külképviseleti urna is megérkezett az NVI-hez

cs3_admin

Eggyel több országos listás mandátumot nyert a Fidesz

cs3_admin

Századvég: Orbán Viktor csaknem kétszer népszerűbb Márki-Zay Péternél

cs3_admin

Márki-Zay ezúttal egy veszprémi fiatallal keménykedett

cs3_admin

Orbán Viktor miniszterelnök fontos bejelentést tett

cs3_admin