Vélemény

Neokohn: Németország útja a boldogító nélkülözésbe

A kommunizmusban a hiánygazdaság az állami tulajdon természetes velejárója volt. Németország most felkerekedett bebizonyítani, hogy tudatosan is lehet hiánygazdaságot előidézni, sőt lehet az elszegényedést még követendő, boldogító célként is kitűzni. Csak arra kell ügyelni, hogy eléggé magasztos indoklásokkal vegyük körül, és hogy az elszegényedés csakis a buta népet és semmiképpen sem az azt megvalósító elitet érintse. Krisztina Koenen elemzése.

Eddig a nélkülözés főleg azért volt kívánatos és erkölcsileg szükségszerű, mert Németország érezte magát elhivatottnak, hogy bolygónkat a klímahaláltól megmentse. Most azonban ehhez társult egy aktuálisabb ok: Eszerint

minél kevesebb energiát használunk fel, annál nagyobb kárt okozunk Putyinnak, lévén, hogy minden német kötelessége az ukrán nép harcát akár személyes áldozatok árán is támogatni.

Például Baden Württembergben a kereszténydemokrata CDU-hoz tartozó Peter Hauk mezőgazdasági miniszter a következőket mondta:

„Télen pulóverben nagyon jól ki lehet bírni 15 fok szobahőmérsékleten”.

A volt államfő Joachim Gauck teljesen egyetértett vele és pontosan megjelölte az okot is:

„Nyugodtan fázhatunk a szabadságért. És nyugodtan ki lehet bírni pár évet, amikor kevesebb boldogság és öröm jut nekünk.”

Düsseldorfi iskolákban és óvodákban már be is vezették a „meleg pulóver napot”, amelyet egy NGO mindenütt kötelezővé tenne – a „klímáért és a békéért” folytatott harc részeként. A rendszermédia naponta kéjesen színezi ki, mi mindent lehetne a jövőben még feladni, hogy Putyinnak kárt okozzunk, például az utazásokat, az autózást, a repülést, a villanygyújtást és a nagyobb és jól fűtött lakásokat.

A zöldeknél a nép elszegényedése kezdettől fogva program volt.

„Böjtölni a klímavédelemért és a klímaigazságosságért”

– hangozott eddig is egy közkedvelt jelszó, időközben azonban az éhségpropaganda újabb indokolásokkal gazdagodott:

„Kevesebb hús fogyasztásával harcolhatunk Putyin úr ellen”,

jelölte meg a feladatot Cem Özdemir, a zöldek szövetségi mezőgazdasági minisztere, és Robert Habeck, a zöld szuperminiszter is úgy gondolja, hogy

„aki Putyinnak kárt akar okozni, az energiát takarít meg”.

Gázból és dízelből valóban hiány van Németországban, de nem azért, mert Oroszország nem szállít, hanem azért, mert a német energiatermelés egyre nagyobb mértékben függ az időjárás önkényétöl. Már szeptemberben, még mielőtt elkezdődött volna az Ukrajna elleni orosz támadás, majdnem üresek voltak a gáztározók. Hogy miért? Hát azért, mert 2021-ben ritkán fújt a szél, és keveset sütött a nap, és így a hiányzó energiát, főleg az elektromos energiát, gázzal kellett kitermelni. Vagyis egyre erősebben jelentkezik a már kikapcsolt atomerőművek hiánya, de szerencsére itt van az ukrajnai háború, ami mindenre magyarázat.

Már tudósítottunk arról, hogy a szövetségi hálózati felügyeleti szerv a gázválság előkészítésére az ipar és az energiagazdaság képviselőivel tárgyalt. Több gázt felhasználó ipari üzem levelet kapott az illetékes gázszállítójától, amelyben bejelentik, hogy a jövőben a gáznak esetleg csak meghatározott részét fogják szállítani, vagy teljesen lekapcsolják az üzemet a szállításról. A hálózati felügyelet egy munkatársa szerint

„a megbeszélésekre azért került sor, hogy az iparban előkészítsék a gázellátási válság esetén elkerülhetetlenné váló lekapcsolásokat. A privát háztartásokat külön törvények védik, ezek törvényesen elsőbbséget élveznek az iparral szemben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor