Vélemény

Bohár Dániel: Bezzeg-Nyugat

“Könnyű legyinteni Magyarországra, hogy itt minden rossz, meg borzasztó az élet és a többi szokásos sallang. Azonban annál inkább fájdalmas, akkor bekopogtat az ablakon a valóság. Olyan beszélgetést csíptem el, amit ha nem a saját fülemmel hallok, akkor nem hiszem el.

Szeretném leszögezni itt az elején, hogy soha nem szoktam hallgatózni, azonban azt a párbeszédet, amiről mindjárt írok nehéz lett volna nem hallani, ugyanis a történet főszereplője olyan feldúlt volt, hogy az is hallotta, aki nem akarta. Egy idő után viszont már magam voltam kíváncsi mi lesz a vége. Tanulságos.

A feldúlt hölgy, aki a barátnőjével beszélgetett azért volt teljesen kikelve magából, mert bezzeg-Nyugaton szembejött vele a valóság. Eddig Angliában élt és ott dolgozott, mint megtudtam, azonban néhány napja haza kellett költöznie. Méghozzá azért hagyta ott az Egyesült Királyságot, mert nem tudta kifizetni az albérletének a rezsijét. Nem, ez nem túlzás. A nő teljesen össze volt törve, hogy már hónapok óta azért dolgozott, hogy fenn tudja tartani a kis albérletét, azonban a háború okozta szankciók és a gazdasági kihatásai annyira megdobták a rezsiárakat, hogy ezt mér képtelen volt fedezni, ezért inkább hazajött Magyarországra.

Az Európában tomboló energiaválság kezdetén egyszer csak kétszer annyit, majd háromszor, majd négyszer, majd a háború kirobbanása után ötször annyit kellett fizetnie a gázért és a többi szolgáltatásért. Ekkor mondta azt, hogy ebből elég volt és inkább hazatér.

Amúgy elég szomorú a sztori, hogy bezzeg-Nyugaton mennyire nem érdekli a döntéshozókat az emberek élete. Lényegében tesznek rá, hogy vállalkozások mennek tönkre és munkahelyek szűnnek meg az elhibázott az energetikai politika miatt.

Az Angliából hazatérő hölgy nem Orbán Viktor elkötelezett támogatója, ezt gyorsan levettem. Viszont nem bírtam kibújni a bőrömből és ha már úgyis mindent hallottam megkérdeztem, hogy “ízlik a hazai rezsicsökkentés?” A válasz gyorsan érkezett miszerint: ezt jól csinálja. Ha már így belemelegedtünk, akkor röviden meséltem arról is, hogy a baloldal viszont a brit példát követné az elszállt piaci árakkal. Erre is gyors válasz érkezett, amit sajnos nem tudok leírni, mivel nem tűri a nyomdafestéket.

Búcsúzóul annyit mondtam a nőnek és a barátnőjének, hogy április 3-án többek között erről is döntünk. “Lehet, hogy olyat fogok tenni, amit eddig még sosem” – válaszolta.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2

Perlaky-Papp József: Annyit elárult a vita, hogy a Tisza továbbra sem tesz kísérletet a kormányzóképességének bizonyítására

cs3_szerk2

Csintalan Sándor: Az egészségügyi államtitkár felmosta a padlót Kulja Andrással

cs3_szerk2

Bencsik Gábor: Az ilyen vitákból válna világossá, milyen mérhetetlenül üres, demagóg, felületes, hazug az egész Magyar Péter-párt

cs3_szerk2

Dúró Dóra: Magyar Péter semmi mást nem akar elérni, mint hogy a választópolgárok azt higgyék, a Tisza Párt egy minden irányból befogadó, mindent átfogó „néppárt”, holott ez egyáltalán nincs így

cs3_szerk2

Ceglédi Zoltán Kulja András hétfői szerepléséről: „Ezt bármely random ellenzéki szereplő az egészségügyi bizottságból jobban lehozta volna!”

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: a polgármesteré lesz a felelősség!

cs3_szerk2

Szentesi lakos: mi indokolja, hogy új sportcsarnokot kell építeni, és nem a meglévő épületet helyreállítani?

cs3_szerk2

Hont András: Ne, Iránnak ne legyen nukleáris fegyvere

cs3_szerk2