Szentes

Új logisztikai központot alakít ki a DélKerTÉSZ Szentesen

Nagyobb mennyiségben juthat magyar paprika és paradicsom a hazai üzletekbe, annak köszönhetően, hogy a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) 2,7 milliárd forintból új logisztikai központot alakít ki az év végére – tájékoztatta a szövetkezet az MTI-t.

    A közlemény szerint a 10 ezer négyzetméteres központban többek között csomagolóüzem, hűtőház és 16 kamion számára kiépített nagykapacitású komissiózó is lesz.
    Nagypéter Sándor elnök kifejtette, a beruházással jelentősen gyorsítani tudják logisztikai folyamataikat. A fejlesztés eredményeként néhány éven belül 28-31 ezer tonna körüli mennyiséget forgalmaz majd a DélKerTÉSZ, ez jelentős előrelépés a jelenlegi 24-25 ezer tonnához képest.
    A folyamatok felgyorsításához további csomagológépeket vásárolnak, és robotizáció segítségével oldják meg a raktározást.
    A fejlesztésekre szükség is van, mivel a termelés a jövőben tovább nő majd: a 2020-as vidékfejlesztési programban több termelő is részt vett, így újabb üvegház- és fóliafejlesztések valósulnak meg Szentesen és környékén – közölték.
    Nagyberuházásokra tavaly 370 millió forintot költött a szövetkezet, többek között két 3500 négyzetméteres fóliablokk és egy válogatócsarnok épült.
    Tavaly a szövetkezet zöldség-gyümölcsértékesítésből származó árbevétele meghaladta a 13 milliárd forintot. Paprikaféléket 112 hektáron termesztettek, az értékesített mennyiség megközelítette a 13,7 ezer tonnát, melyből 6,8 milliárd forint árbevétel származott. Paradicsomból 11,9 ezer tonnát adtak el, 4,6 milliárd forint értékben.
    A beruházások célja – a termelés bővítése mellett – a klímaváltozás hatásainak tompítása technológiai fejlesztésekkel. A forróságban például szükség van megfelelő szellőztetésre, árnyékolásra, automata öntözőberendezésekre, extrém forróságban pedig hamarosan már Magyarországon is felmerülhet az igény a hűtésre.
    A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és csaknem ötszáz tagjának – szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – tevékenységét fogja össze.
    A DélKerTÉSZ a legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezet Magyarországon. A kínálat nagy részét a paprikafélék – étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika – alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek. Tavaly a szentesi paprika – ide tartozik a fehér töltenivaló (TV), a hegyes erős, a kápia és paradicsomalakú paprika – bekerült a hungarikumok közé.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úszótáborok indulnak Szentesen

Szabó Viktor

Kiváló eredményeket értek el a Horváth Mihály diákjai Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Mutatjuk a Mi Hazánk szentesi képviselőjelöltjeit!

Szabó Viktor

Összművészeti fesztivált rendeznek Szentesen

Szabó Viktor

Vásárhelyi és szegedi egyesületek szerveznek országos futóversenyt Szentesen

Szabó Viktor

Családi napot tartanak a Szentesi Tenisz Klubban

Szabó Viktor

Kecskeméten parádéztak a szentesi úszók

Szabó Viktor

Világcég járt a Zsoldosban

Szabó Viktor

Sport, egészség és rehabilitációs konferencia lesz Szentesen

Szabó Viktor