Belföld

Orbán Viktor: meg fogjuk őrizni a békét

Akármilyen nehézségek is jönnek, meg fogjuk őrizni a szerb-magyar barátságot, meg fogjuk őrizni a békét – mondta Orbán Viktor szombaton a szerbiai Újvidéken.

    A Budapest-Belgrád vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, az újvidéki vasútállomáson a kormányfő beszédében kiemelte: “itt van mindannyiunk fejében és szívében az a háború, ami Magyarország keleti határainál zajlik”.
    Ez a háború a legrosszabbkor jött és “most komoly kihívás elé állít bennünket, hiszen olyan szépen fejlődtünk, olyan nagy lendülettel indultunk meg és annyi szép tervünk van még” – mondta Orbán Viktor.
    A világ most bizonytalanná vált, a szerbeknek és magyaroknak sok mindent újra kell gondolniuk – mondta, hozzátéve: “abban reménykedem, hogy ebben az újragondolásban Vucic elnök úrnak és nekem lesz szerepem” a következő választás után.
    “Békét akarunk, és az összes nagy tervünket a nehéz körülmények ellenére az önök elnökével közösen meg fogjuk valósítani” – jelentette ki Orbán Viktor.
    Az ünnepségen – amelyre a miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel együtt vonattal érkezett Belgrádból – Orbán Viktor elmondta: soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a magyarok és a szerbek között, mint most.
    Kiemelte: az elmúlt 70 évben országokat kötöttek össze kelet-nyugati irányban “és közben elfeledkeztünk arról, hogy milyen fontos összekötni területeket észak-déli irányból”. Így állt elő “az a méltatlan helyzet”, hogy Belgrádból eljutni Budapestre sok-sok órát vett igénybe, ami “nem normális dolog a 21. században” – vélekedett.
    Közölte: elhatározták, hogy összekötik a két országot, a két fővárost, “és ezzel könnyebbé tesszük a szerbek és a magyarok életét is.” Megjegyezte: “az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest”, de “szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasútvonal járható lesz”.
    Hangsúlyozta: “a magyarok és a szerbek két nehéz sorsú történelmi nép”, de a szerb elnökkel folytatott együttműködés eredményeképpen “ma ez a két nép közel áll egymáshoz”.
    Kijelentette: “ez a mai nap arra bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni”.
    “Isten éltesse a szerb-magyar barátságot, sok sikert és nagy győzelmet kívánok önöknek!” – zárta szavait Orbán Viktor.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Rétvári Bence: a Tisza-kormány 33 milliárd forintot vesz el a pedagógusoktól

cs3-szerkeszto

Hiperaktivitás, figyelemzavar: pszichiátriai betegségek-e valójában?

cs3-szerkeszto

Szombattól ismét emelkednek az üzemanyagárak

cs3-szerkeszto

Kikosarazták a miniszterelnököt – a pártelnökök nem Magyar Péter politikai biodíszletei

cs3-szerkeszto

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto

Épül a tiszás önkény: a Legfőbb Ügyészség szerint is jogsértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Több vízügyi fejlesztésre sem adott zöld lámpát a pénzügyminiszter, több milliárdos egészségügyi tételre is nemet mondott

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto