Kistelek

Év eleji beszélgetés Kistelek polgármesterével, Nagy Sándorral

Csongrád-Csanád megye kisteleki járásának nem más, mint Kistelek a székhelye. A település egy igazi gyöngyszem térségünkben, hiszen mindig van egy kis nyüzsgés, zsongás és minden lehetőség adott az ott élőknek, hogy a mindennapjaikat változatosan és tartalmasan tölthessék el. Közel 20 kilométerre van Szegedtől, Ópusztaszer pedig csupán 6 kilométer távolságra található.

Nagy Sándor 1998 óta a település polgármestere. Az elmúlt egy éves időszak a városvezetés szempontjából véleménye szerint nem volt könnyű, de a lehetőségeket próbálták minden szempontból maximálisan kihasználni. A polgármester meglátása szerint nem a “szokásos” élet volt a jellemző a mindennapokban, mivel megváltozott az emberek egymáshoz való viszonya. Jobban figyeltek egymásra az egymáshoz viszonyulásra, ami apró dolgokban nyilvánult meg, mégis nagy jelentősége volt a közösség szempontjából.

„A rendezvényeinket megtartottuk, hiszen vannak hosszú évekre visszanyúló hagyományaink, de csak korlátozott mértékben. A 2021-es év második felében már kissé letisztultabb keretek között tudtunk jelen lenni a mindennapokban, ennek köszönhetően az augusztus 20-ai rendezvényünket a szokásos nagyszabásúra tudtuk szervezni és lebonyolítani. Számomra a szolgáltatások minősége, és annak lehetőségei prioritást élveznek, hiszen ezek, az itt élő emberek, családok mindennapjait minőségivé és még élhetőbbé teszik. Az egyik újdonság a műjégpálya, amelyet Farkas Sándor képviselő úr jelenlétében adtunk át, nem nagy volumenű, mégis jelenkori és egy olyan lehetőség, amely új találkozási pont a közösség számára, annak építésére. Azokat a területeket bővítjük elsősorban, amelyek a lakosság mindennapjaiban adhatnak valami pluszt. Az elmúlt időszak hozománya, amelyhez nagy segítséget jelentettek a pályázatok és a kormányzati támogatások, hogy épül az ipari szennyvíztisztító telep közel 500 millió forintból. A temető kerítése is felújításra került, amely már nagyon időszerű volt, vele szemben az út túloldalán pedig egy temetkezési szokásokat bemutató múzeum épült. Fontos, hogy ezek a területek rendezettek legyenek, és méltóképpen nézzenek ki, ahol a hozzátartozóink nyugszanak. Fontos, hogy az utódaink is tartsák ezt  a helyet tiszteletben. A kerítés esetében a régi templom kerítés elemeit használtuk fel, a hiányzó részeken, de a belső sétányok kialakítása még a további időszak feladatai közé tartozik. Meghatározó a Kisteleken élők szempontjából, hogy hogyan viselkedünk a múltunkkal, hiszen ez meghatározza a jövőnket, az egymáshoz viszonyulásunkat. A Zöld Város rehabilitációs program során szintén a rendezettebb, több zöld felület biztosítását próbáltuk megteremteni, amihez szintén sok segítséget kaptunk. A forrásaink tekintetében elsősorban az önerőnket hasznosítjuk, ami szerencsére emelkedő tendenciát mutat, de azt természetesen egy-egy nagyobb beruházás alkalmával, ki kell egészítenünk. Erre nagyon jó lehetőséget biztosítanak az állami támogatások, amelyeket igénybe veszünk és használunk. Arra törekszünk, hogy minél nagyobb támogatottságú pályázatokat célozzunk meg, mivel még bőven van tennivalónk az idei évben is. Több projekt tervezés és előkészítés alatt áll, és ha már az újszerű lehetőségeket említettem, a volt OTP helyén is szeretnénk egy a lakosság számára új lehetőségeket biztosító, szabadidős szolgáltatást kialakítani, amely elsősorban a gyerekeket célozza meg. A Nemzeti Kormány és az Uniós pályázatok kihasználtsága 100 százalékos volt, hiszen a fürdő is felújításra került,  elkészült a piactér, és további fejlesztések várhatóak. Négy fő utca felújítása, ami közel 700 milliós beruházás lesz, a fürdő rehabilitációja, a vasútállomás felújítása, a Rákóczi Iskola hőtechnikai fejlesztése, és az Ipari Park befogadó képességének növelése még az idei évben kezdődik el. Mind ezek mellett, egy új református templom alapkő letétele is megtörtént az elmúlt napokban, és a buszállomás melletti területre tervezett fedett kerékpártároló kialakítása is a terveink között szerepel. Olyan lehetőségek megteremtésére törekszünk amelyek az itt élő emberek életét sokrétűvé teszik, és minőségbeli változásokat jelentenek. A városkép formálása is folyamatos, hiszen van egy nagyon szép kialakítású főterünk, ahol rövid időn belül, kihelyezésre kerül egy úgy nevezett Szerencse Edény, ami teljes mértékben különleges, mellette pedig egy Szerencse Lakat kerítés megvalósítása is a terveink között szerepel. A lakatokon név is olvasható lesz majd, és az esküvők szempontjából ez bizonyára, egy különleges hely lesz. A kisvonat településünkön kuriózumnak számít, amely üzemeltetését továbbra is szeretnénk megoldani, és meg is fogjuk, mivel a helyiek is nagyon szeretik. Fontos hogy szeressenek az itteniek Kisteleken élni, és legyünk büszkék arra, hogy ami itt van az máshol nincs. Meghatározó momentum, hogy “Jól érezzem magam itthon” és ne csak én gondoljam így, hanem minden Kisteleken élő ember. Ezért dolgozunk, fejlesztünk és keressük az új lehetőségeket, a támogatások mellett.”

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Sajt- és Gasztronómia Fesztivál, és Hungarikumok Napja lesz Kisteleken

cs3_szerk2

Exkluzív interjú a 4600 km-t legyalogló Zelei Györggyel

cs3_szerk2

4600 kilométernyi gyaloglás után hazatért Zelei György + VIDEÓK!

cs3_szerk2

Három első osztállyal indult a tanév Kisteleken

kissferenc

Kirepültek az utcai galambok Kisteleken

cs3_szerk2

Harmincnál is többen focitáboroztak Kisteleken

cs3_szerk2

Baleset Kistelek és Pusztaszer között, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

cs3_szerk2

Gyermeknapi cukiságok Kisteleken

cs3_szerk2

Tervezett ütemben halad a kisteleki tortilla-gyár építése

cs3_szerk2