Belföld

Orbán: háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség

Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség – jelentette ki a miniszterelnök vasárnap, az M1 aktuális csatornának adott rendkívüli interjújában, ahol azt meggyőződését is megerősítette, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

    A kormányfő az 1999-es délszláv háborúra, és a 2015-ös krími konfliktusra emlékeztetve hangsúlyozta: most és a korábbi helyzetekben is az volt a magyar álláspont, hogy Magyarországnak ebből a háborúból, ebből a fegyveres konfliktusból ki kell maradnia és erre kell összpontosítani az erőfeszítéseket.
    Úgy értékelt: amikor háború van, akkor zűrzavar lesz, és ideges, kapkodó, gyors lépéseket sürgető helyzet alakul ki. “Nagyon fontos, hogy egy olyan ország, amely a háborús térséghez közel van – Magyarország, az szomszédos ország – ott ne következzen be. Ezt úgy hívjuk, hogy stratégiai nyugalom. Most arra van szükség.” – fogalmazott.
    Kijelentette: óvakodni kell minden átgondolatlan, gyorsan meghozott döntéstől, esetleg népszerűnek hangzó, de következményeikben fel nem mért követeléstől és kezdeményezéstől. Ilyennek nevezte például azt, amit szerinte a magyar baloldal kér, hogy Magyarország küldjön katonákat a háborús övezetbe. Ez nélkülözi a stratégiai türelem és a stratégiai nyugalom erényét – értékelt.
    Úgy vélte: erre nincsen semmi szükség, mint ahogy azt sem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket küldjön ebbe a térségbe. Hozzátette: szomszédos országban vagyunk, és azokkal a fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek, onnan is vonultattak be katonákat.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto