Csongrád

Kocsis Imre bácsi családjához került a csongrádi U11 győztes kupája

Kilenc éve, hogy a tragikusan elhunyt kiskunfélegyházi játékos, Csikós József „Csiki” emlékére, a szülei évente egy futball tornát szerveznek, amely a játékos nevét viseli.

A csongrádi csapat, rendszeres résztvevője ennek a sporteseménynek, ahonnét egyre jobb eredményekkel tértek haza. Az idei évben a hatcsapatos megmérettetésen, egy rendkívüli eredménynek örülhettek a játékosok és velük együtt Dósa R. Pál edző, hiszen most első alkalommal torna győztesek lettek, erőn felüli teljesítményükkel. A  csapatok közül, Kiskunfélegyháza „A” és „B” csapattal képviseltette magát a hazaiak szervezésében, illetve, Csongrád, Kerekegyháza, Kiskunszállás, és az ASTRA. A szervezés nagyszerű volt, minden adott volt egy színvonalas sportesemény lebonyolítására. A mérkőzések 15 percesek voltak, és minden csapat 5 mérkőzést játszott, amely, folyamatos összpontosítást igényelt fejben is a fizikai megterhelés mellett. Az eredmények tükrében nem volt kétséges, hogy a Tisza parti csongrádiak, biztos első helyen végeznek, hiszen a Kiskunfélegyháza „B” csapata kivételével, minden résztvevő ellen nagyarányú győzelmet arattak. A díjakat a torna szervezői, Csikós József szülei adták át. Ennek megfelelően, a torna győztese a Csongrád Tiszapart SE lett. Díjazták minden klub legjobb játékosát, amit a csongrádiak esetében, Nagymihály Gábor vehetett át, kiváló teljesítményéért. A csapatot egy kisebb lelkes szülői tábor is elkísérte, így az ünneplés sem maradhatott el, ami nem volt felhőtlen. A torna napján, 2022. február 05.-én, helyezték örök nyugalomra, az egyesület utánpótlás edzőjét, Kocsis Imrét, „Imre bácsit”. A gyerekek és a szülők is tudták, de a mérkőzések és a szomorú esemény egy azon napon zajlott. Nem volt kérdéses, hogy ezt a győzelmet, ami a gyerekek számára is rendkívüli élménnyel bírt, Imre bácsi emlékére a családnak ajánlják fel, és jutatják el hozzájuk. Örömteli, de mégis szomorú volt ez a délután, hiszen egy nagyszerű sportember emlékére rendezett tornát nyert a Csongrád és helyi viszonylatban a győztes kupa is az elhunyt  csongrádi edző családjához került. Szép és megható gesztus volt ez, hiszen sokat köszönhet a csongrádi foci Kocsis Imrének és az ő munkáságának.

Eredmények: Csongrád – ASTRA   8:1                            Játékosok: Ürmös Norbert

                      Csongrád – Kerekegyháza  11:0                                  Újszászi János

                       Csongrád – Kunszállás 9:0                                           Bencsik Dominik                   

                      Csongrád – Kiskunfélegyháza „A” 2:0                         Nagymihály Gábor

                      Csongrád – Kiskunfélegyháza „B” 9:1                         Ürmös Noel

                                                                                                            Horváth Ármin

                                                                                                            Mészáros Zoárd

                                                                                                            Miszuri Bence

Edző: Dósa Rácz Pál

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kerékpárost ütött el egy személyautó Csongrádon

cs3_admin

Pénteken ismét a kürtőskalácsé és az Ismerős Arcoké lesz a főszerep a Körös-torokban

cs3_admin

Átadták az Öregszőlők útját Csongrádon

cs3_admin

Ingyenesen használható wifi pontokat építettek ki Csongrádon

cs3_admin

582 táncos Csongrádon a szakmáért, egymásért a hagyományért 

cs3_admin

Egy fiatal motoros sérült meg, amikor árokba hajtott Csongrád és Felgyő között

cs3_admin

Konferenciát tartottak Csongrádon a Hungarikumokról

cs3_admin

Csongrádi sikerek a Mountain Bike Diákolimpián

cs3_admin

Változik a csongrádi hulladékudvar nyitvatartása

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább