Térség

Újabb cseh rendőri kontingens kezdte meg a szolgálatot a magyar-szerb határon

A visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) határrendészeti együttműködésének részeként újabb, negyventagú cseh rendőri kontingens kezdte meg a szolgálatot a magyar-szerb határon vasárnap reggel.

    Szilassi-Horváth Jenő Csongrád-Csanád megyei rendészeti főkapitány-helyettes azt mondta, a cseh rendőrök kézzelfogható segítséget nyújtanak a határvédelemhez. Az előző kontingens tagjai két hónapos szolgálatuk alatt 777 esetben, összesen több mint 6000 migráns feltartóztatásában segítették a magyar rendőröket.
    A cseh rendőrök a szegedi és a kiszombori határrendészeti kirendeltség illetékességi területén segítik a határőrizetet. Saját felszerelésükkel, járműveikkel, magyar rendőrök felügyelete mellett dolgoznak március 24-ig – közölte az ezredes.
    A főkapitány-helyettes kifejtette, tavaly egész évben Csongrád-Csanád megyében 49 ezer migránssal szemben intézkedtek a rendőrök, és akadályozták meg a határsértők továbbjutását az országba. Idén ez a szám januárban meghaladta a 8200-at.
    Miroslav Tóth, a cseh kontingens parancsnoka elmondta, kollégáival 16 járművel, terepjárókkal és egy rabszállítóval érkeztek Szegedre, munkájukat éjjellátó készülékek és két kutya is segíti. Legfontosabb feladatuk a schengeni határ védelme, a határsértők feltartóztatása.
    Az ezredes közölte, 2016-ban már szolgált Magyarországon, éppen Szegeden. Az akkor szerzett tapasztalatait, például a nagyobb csoportok kezelését, csehországi, idegenrendészeti területen végzett munkájában tudja hasznosítani.

MTI, fotó: Rosta Tibor
   



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: ne engedjük, hogy a fejünk felett döntsenek, töltsük ki a Voks2025 kérdőívet!

cs3_szerk2

Fedezékbe, heves zivatarok érkeznek térségünkbe csütörtökön!

cs3_szerk2

Útnak indulnak a szentesi katonák, mutatjuk milyen útvonalon haladnak majd

cs3_szerk2

80 év felett előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát Csongrád-Csanád vármegyében

cs3_szerk2

Sasvári Krisztina: A Vöröskereszt a reményt képviseli – Ma van a Vöröskereszt napja

cs3_szerk2

A jövőt kínálják a fiataloknak – Együttműködést kötött a BYD és a HSZC

cs3_szerk2

Meg akarta fojtani saját testvérét egy férfi a vármegyénkben

cs3_szerk2

Büszkeség: nagy elismerésben részesült a vármegyei rendőrség munkatársa

cs3_szerk2

„Állatvédelem” címmel rajzpályázatot hirdet a megyei rendőrség

cs3_szerk2