Vélemény

Hámori Tamás: “Zöld Megállapodás”

“Az Európai Parlament szellemi terméke. Mindössze két baj van vele. Nem zöld és nem megállapodás.Nem megállapodás, hiszen épp a gazdákat, akikre vonatkozna, a kutya sem kérdezte a dologról.És nem zöld. Illetve, a szó másik értelmében nagyon is az. Zöldség, azaz teljesen oktondi elmeszülemény.Felére kell csökkenteni a műtrágya felhasználást. Aztán, amikor a témát elővezető uniós biztost megkérdezik, mennyi most a felhasználás, a válasz: nem tudom, de felére kell csökkenteni.És hasonló butaságok.Hatástanulmány persze nem készült. Illetve, egy amerikai igen. Amerikai. Amelyben megállapítják, a projekt három eredményt adna.EGY: Az uniós gazdák jó része tönkremegy.KETTŐ: Többszörösére nőnek az élelmiszerárak.HÁROM: A termelés átkerül dél-amerikai és egyéb gazdákhoz. Ahol semmi nem korlátoz semmit, ahol a megnövekedett kereslet okán kiirtják az esőerdők egy részét. Éljen a környezetvédelem…Persze, azoknak a nagyvárosi, a természettel semmiféle kapcsolatban nem lévő embereknek, akik időnként “kiszabadítják az állatokat a gazdák fogságából” (amivel persze pusztulásra ítélik őket), akik bemásznak a ketrecbe, és megállapítják, de rossz a tyúkoknak, nyilván tetszik az ilyen ostobaság.Egy példa arra, hogy a dolog már ma sem csupán sötét utópia. Brazíliában hajóra rakják a naposcsibét. Aztán a hajó szépen, takarékosan elnavigál Rotterdam vagy Hamburg kikötőjébe, és partra teszik a mélyhűtött, befóliázott csirkehúst. Olyan hülyeséget, hogy hová lett a toll, a belsőség, egyéb hulladék, senki nem kérdez. Hiszen ugye a hajó mélyhűtött készterméket rak ki.Ja, közben eléget sok tonna üzemanyagot is. Éljen a környezetvédelem!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor

Moderari: A magyarok győztek?

Szabó Viktor

András: Elfogyott a levegő a polgármester körül

Szabó Viktor

Moderari: A gyerek ne egyen?!

Szabó Viktor

Olvasónk: Kit mi befolyásol?

Szabó Viktor

Moderari: komoly leckét adtak abból, hogy hogyan érdemes élni

Szabó Viktor

Varga Judit: itt az ideje, hogy Brüsszel kifizesse a magyar embereknek járó forrásokat!

Szabó Viktor

Stefan Streit: A Soros fizette Háttér Társaság mindent elkövet, hogy fogást találjon a regnáló kormányon

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább