Vélemény

Bujdosó Tamás: Megújul a Kurca part

“Megújul a Kurca part a 1869/2021 (XII. 3.) Kormányhatározat jóvoltából. (430 millió forintos támogatásnak köszönhetően) Ennek műszaki előkészítéséről döntött a Szentesi Önkormányzat 2022. január 13.-án. A Szentkuti Kiss Gábor táj és kertépítő mérnök által készített tervek a Makai gyaloghíd és a Kiss Zsigmond utcai híd közötti partszakasz rekonstrukciójáról, megvalósuló sétányról, és pihenőövezetről szól.A testület megállóhelyek és parkolók kialakítását kérte, és elfogadta a jól előkészített terveket, remélhetőleg elindul egy folyamat és a Kurca lehet majd Szentes főutcája. A testület egyetlen tagja kérdőjelezte meg a beruházást. ( Szűcs Ildikó képviselőtársam) aki bizonytalannak érezte a forrást, illetve nem látja biztosnak a forrást arra, hogy elegendő legyen a kivitelezésre. Illetve felhívta figyelmünket, hogy van olyan lakos, akinek a Kurcáig ér a portája, így nem indulhat el a beruházás, ameddig ezeket a fontos tényeket nem tisztázzák. Szerencsére városunk polgármestere helyre tette a képviselő asszonyt, felhívta a figyelmét, hogy a pénzt az állam már decemberben a város számlájára utalta, illetve képviselőként nem 1-1 embert képviselünk a testületben, hanem közösséget, illetve a város csak a saját portáján építkezik, magánterületre nem készülnek tervek. Szerencsére Szentes Előre Megy nem hátra! 🙂



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

Moderari: Hogy kezdődnek a háborúk?

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Radics Béla: Domain tolvajok jönnek-mennek. Kisstílű trollokból viszont soha nem lesz miniszterelnök!

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

“Szavazzatok Orbán Viktorra, és így elkerülhetitek ugyanazt a szörnyű folyamatot, ami Svédországban történt”

cs3-szerkeszto