Belföld

Már pályázhatók a Magyar falu program ez évi forrásai

Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már hétfőtől pályázhatnak a Magyar falu programban meghirdetett támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Gyopáros Alpár közlése szerint az eddigi 120 napról az idén 90 napra csökkentették a pályázatok elbírálási idejét, így egy hónappal korábban foghatnak hozzá az önkormányzatok és a helyi egyházközségek a fejlesztésekhez.
    Az idén ismét 70 milliárd forint áll rendelkezésre a kistelepülési beruházások megvalósításához; ezt kiegészítik a falusi útalap, a falusi csok és a falusi kisboltok működtetését szolgáló támogatás forrásai – tette hozzá a kormánybiztos.
    Hangsúlyozta, hogy a pályázati kiírást évről évre a települések igényei szerint fogalmazzák meg, ezért több újdonságot tartalmaz az idei program.
    A többi között 2022-ben lehet pályázni fogászati kezelőszék beszerzésére, művelődési házakhoz kapcsolódó kültéri közösségi terek, például szabadtéri színpadok kialakítására, kommunális járművek tárolására szolgáló gépszín kialakítására, falusi bölcsődék, bölcsődei udvarok felújítására és csapadékvíz-elvezetési hálózatok megvalósítására is – sorolta.
    Szólt arról, hogy 2019 óta több mint 200 milliárd forintnyi támogatást vehettek igénybe a falvak a helyi életminőség javítására. A csaknem 2900 ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú település 23 000 sikeres pályázatot adott be az elmúlt években.
    A Magyar falu program annál is inkább népszerű, mert egyszerű, rugalmas és gyors, az idén pedig tovább csökken a pályázatok elbírálási ideje – nyomatékosította Gyopáros Alpár.
    A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a pályázati kiírások megtalálhatóak a kormany.hu, illetve a magyarfaluprogram.hu weboldalon.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto