Gazdaság

A mezőgazdasági kártevő-fertőzöttséget szaganyag alapján érzékelő rendszert dolgoztak ki

Elkészült az Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) közös projektje, az E-orr kutatóműhely feladata az volt, hogy kidolgozza a mezőgazdasági kártevő-fertőzöttséget szaganyag alapján érzékelő rendszert – közölte az ATK az MTI-vel.

    Az intézmények konzorciumi pályázóként 972,81 millió forint uniós támogatáshoz jutottak, ami teljes egészében fedezte a 2017-ben kezdődött projektet. A megvalósítási szakasz az év utolsó napjával zárul – tették hozzá.
    A pályázat természetes szagmintázatok agrártudományi hasznosítására vállalkozott. A kifejlesztett érzékelőrendszer szaganyagok alapján jelez előre kártevőket és kórokozókat – olvasható az E-orr honlapján.
    Ismertették, hogy a fejlesztés a rovarok szaglóreceptorainak működését alkalmazta, mivel azok nagyságrendekkel érzékenyebbek a fizikai érzékelőknél, és még tünetmentes állapotban észlelik a kultúrnövényeket fenyegető fertőzéseket.
    A fejlesztési eredmények alapján előállítható termék alkalmas a fertőzöttség gyors felmérésére szántóföldi körülmények között. Az új típusú érzékelő a precíziós mezőgazdaság térnyerését segítheti – írták.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy győzelem: megkezdődött az uniós források folyósítása Magyarországnak

Szabó Viktor

Nagy Márton: brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések, a kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt

Szabó Viktor

A régióban elsőként Magyarországon nyitott a Shell LNG-töltőállomást

cs3_admin

Belarusz és Magyarország a nehézségek ellenére dolgozik az együttműködés fejlesztésén

cs3_admin

5 milliárd forintért vásárolnak vetőmagot a kiskertekbe

cs3_admin

Húsvét – Szombattól várhatók a legforgalmasabb napok az üzletekben

cs3_admin

Már nem lassítja az értékesítést a csiphiány

cs3_admin

A magyar gazdaság egyik húzóágazata lehet az IKT-szektor

Pászti Dániel

Kivonul Magyarországról a Jófogás és a Használtautó.hu tulajdonosa

Pászti Dániel