Belföld

Hivatalos: januártól 200 ezer forintra nő a legkisebb kereset, és csökkennek az adók

Tablet and mobile phone on desk

Megjelent a rendelet a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről: januártól 200 ezer forintra nő a legkisebb kereset, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forint lesz. Több cég egyébként is béremelésre készült jövőre: így nem okoz gondot számukra a magasabb fizetések kiutalása. A megállapodás része az is, hogy a cégek adókedvezményeket kapnak – számolt be az M1 Híradója.

A döntésről szerda este jelent meg a rendelet a Magyar Közlönyben. Vagyis mostantól hivatalos: januártól 200 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nő. Vagyis csaknem 20-20 százalékkal emelkednek a legalacsonyabb keresetek jövőre. Ami mintegy 2,5 millió embert érint.

A legkisebb bérek emelkedése ugyanis felfelé tolja a magasabb fizetéseket is. Azért, hogy ezeket a költségeket a cégek ki tudják termelni, a kormány jelentős adócsökkentésekről döntött.

Így januártól 13 százalékra csökken a munka közterhe és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás. Ezentúl nem kell szakképzési hozzájárulást fizetni, a helyi iparűzési adó felét pedig továbbra is elengedik a kiscégeknek. A szociális hozzájárulás 2,5 százalékkal csökken, a kisvállalati adó pedig 10 százalékra mérséklődik.

A kormány most úgy számol, hogy egy 10 fős vállalkozásnak, amelynek vannak minimálbéren és az átlagbéren foglalkoztatott dolgozói is, az adócsökkentéseknek köszönhetően összességében több pénze marad.

„Átlagosan egy ilyen vállalkozásnál a 2022 január elsejétől hatályos intézkedések egyenlegeként félmillió forinttal több pénz marad. Tehát félmillió forintja marad még arra, hogy a többi munkavállaló bérét is emelje vagy beruházzon, befektessen a jövőbe” – ismertette György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

Összesen 750 milliárd forinttal csökkennek a munkát terhelő adók, vagyis éves szinten ennyi pénz marad a magyar vállalkozásoknál.

Forrás: hirado.hu

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Leszámolás: Magyar menesztette annak a Kehinek a vezetőjét, amely súlyos problémákat tárt fel a korábban általa vezetett Diákhitel Központnál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto