Belföld

Koronavírus – Románia beutazási korlátozásokat vezetett be

Románia péntektől módosította a beutazási korlátozásokat, és karanténkötelezettséget vezetett be azok számára, akik nem rendelkeznek az adott ország járványügyi kockázatának megfelelő védettségi igazolvánnyal.

    A járványügyi kockázat szempontjából Románia a “vörös zónába” sorolja Brazíliát, a dél-afrikai térség államait és azokat az országokat, amelyekben az utóbbi két hétben a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A “sárga zónához” tartoznak azok az országok, amelyek fertőzési rátája 1,5 és 3 ezrelék között van. A másfél ezrelék alatti fertőzési rátájú országok képezik a “zöld zónát”.
    Az Európai Unió vörös besorolású országaiból – így Magyarországról is – csak a teljes átoltottságot vagy a fertőzésből az utóbbi hat hónapban történt kigyógyulást tanúsító védettségi igazolvánnyal lehet karanténmentesen belépni Romániába. Akik nincsenek beoltva, vagy nem az utóbbi fél évben estek át a betegségen, azoknak 72 óránál nem régebbi PCR-teszt felmutatása esetén tíz napra, teszt nélkül pedig 14 napra karanténba kell vonulniuk.
    Ugyanez a szabályozás érvényes az Európai Unión, Svájcon és az Európai Gazdasági Térségen kívüli országokra, így például az egyébként sárga besorolású szomszédos Moldovai Köztárságra is, ahonnan csak a beoltottak és a betegségen legfeljebb fél éve átesettek léphetnek be karanténmentesen Romániába.
    A sárga és zöld besorolású európai uniós országokból érkezőknél a friss PCR-teszt is – a beoltottsághoz és a betegségből történt kigyógyuláshoz hasonlóan – karanténmentességet biztosít.
    Az adott ország besorolásától függetlenül nem kell karanténba vonulniuk a Romániába érkező 12 év alatti, illetve a friss negatív teszttel rendelkező 12 és 16 év közötti kiskorúaknak, az ország területét 24 órán belül elhagyó átutazóknak, valamint az ingázóknak.
    Az új járványügyi beutazási korlátozások egyelőre január 8-áig maradnak hatályban.
    Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint december 20-ától a Romániába érkezőknek – a több európai ország által használt – beutazási formanyomtatványt (Passenger Locator Form) is ki kell majd tölteniük, amely lehetővé teszi, hogy a hatóságok szükség esetén utólag felvehessék a kapcsolatot a beutazókkal, ha a velük egy járműben érkezőknél később fertőzést észleltek.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor