Csongrád

Motoros Mikulások szelték Csongrád utcáit

32 motoros Mikulás rótta Csongrád utcáit, akik szaloncukrot osztogatva szereztek nagy örömet és feledhetetlen élményt azoknak akikkel találkoztak. A baráti társaságként indult kezdeményezéshez szentesiek is csatlakoztak.

Egyre több ötlet kerül elő a téli ünnepkör kapcsán és minden évben felfedezünk valami újdonságot, ami a szeretettel, jósággal és az örömszerzéssel kapcsolatos. Aki tudja, hogy adni sokkal jobb mint kapni, már részese ennek az érzésnek. Valószínű, hogy a fiatal csongrádi Mészégető Kristóf is az érző szívűek táborába tartozik, hiszen gondolt egyet, miért is ne szerezzenek örömet a gyerekeknek, az embereknek egy kis mosoly a szürke hétköznapokba ami belefér így Karácsony előtt Mikulás tájékán. Kristóf a barátaival, Kiss Ádámmal, Papp Dániellel, a bevállalós Boda Alexandrával, és Bánfi Józseffel úgy gondolták, mikulás ruhát öltenek, beszereznek egy jó adag szaloncukrot és végig motoroznak Csongrád forgalmasabb útszakaszain szaloncukrot osztogatva. Ha egy ilyen remek csapathoz egy jó szervező készséggel megáldott édesanya is társul, mint Rozgonyi Gabriella, teljes siker. Az lett. 32 motoros beöltözve megszervezett útvonalon, Csongrád történetében először rótta az utcákat. Persze ehhez össze kellett kovácsolni a társaságot, ami nem volt nehéz, hiszen a motorozás szerelmesei azonnal kaptak az alkalmon és szentesiek is társultak a nemes kezdeményezéshez. Igazi Télapós hangulat járta át az egész várost, a gyerekek boldogok voltak, a felnőttek mosolyogtak és a „vad” motorosok szelíd jóságos télapókká változtak. Kristóf is nagyon meglepődött, amikor látta, hogy egy baráti kezdeményezés milyen népszerűségnek örvend, és mint mondta, szinte biztos, hogy hagyományteremtővé teszik ezt az eseményt és már meg vannak a tervei a jövőt illetően. A cél pedig nemes, hiszen gyerekekről, szeretetről, közösségről és az egymás iránti figyelmességről van szó. Persze az sem elhanyagolható, hogy megszeressék a motorokat és a motorosokat akár télapóként, akár az utakon. Ez a kezdeményezés igazi színfoltja volt a már ünnepi díszbe öltözött Csongrád városának, amire még sokáig emlékezni fognak, akik látták a motoros Télapókat.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

cs3-szerkeszto

Díjazzák Csongrád kiválóságait – Jelöléseket vár az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Útra kelnek a legények, élettel telik meg a belváros: Jön a Hagyományőrző Húsvét Csongrádon

cs3-szerkeszto

HÓDIKÖT-emlékek gazdagítják a Tari László Múzeum gyűjteményét + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Vadászok a madárbarát óvodákért Csongrádon és Felgyőn

cs3-szerkeszto

Eredményesen rajtolt az újonnan megalakult Tiszavirág SC, az első futsal club Csongrádon

cs3-szerkeszto

Szentesen alapított új politikai erő váltaná le az Orbán-kormányt

cs3-szerkeszto

Óriási jobboldali siker: Szabó Istvánéknak alig másfél óra alatt összegyűlt a kellő számú aláírás

cs3-szerkeszto

Világbajnok paralimpikon inspirálta a Kisréti Otthon lakóit

cs3-szerkeszto