Belföld

A mérések szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

    A közlemény szerint a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba.
    A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják – egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával zajló projekt keretében – a Tisza mikroműanyag-szennyezettségét a forrástól egészen a torkolatig. Évente mérik, mennyi mikroműanyag rakódott le az üledékben.
    Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja, a Sentinel-2 ötnaponta készített felvételei alapján arra is következtetnek, milyen a víz lebegtetett hordaléktartalma, és ennek mekkora részét teszik ki a mikroműanyagok.
    A vizsgálatok szerint egyre több a mikroműanyag a Tiszában, és változik a szennyezés eloszlása is. Ennek egyik oka az, hogy a Felső-Tisza mentén a települések egy részén nem megoldott a szennyvíztisztítás vagy csak az elmúlt négy-öt évben készült el a tisztító. Az elmúlt több évtizedben – amióta műszálas ruhák léteznek – a szennyvízzel a műanyagok a folyóba kerültek, és ott is maradnak, 500-1000 évig nem bomlanak le.
    Az SZTE kutatói a tervek szerint tovább vizsgálják a Tisza és esetleg más folyók mikroműanyag-szennyezettségét, arra is választ keresve, hogy az árvizek miként szállítják tovább a szennyezést, és hol rakják azt le. A szakemberek arra is kíváncsiak, mennyi műanyag van a szennyvízben, a szennyvíziszapban, és milyen veszélyt jelenthet az iszap mezőgazdasági parcellákra történő kihelyezése a talajra – áll a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Trump elnöksége visszaadta a reményt a világnak

cs3_szerk2

Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

cs3_szerk2

Hiába utazott “román földre” a Tisza szentesi vezére is, ez sem segített Magyar Péteren

cs3_szerk2

Lehull a nemzeti álarc: nem tudta a Tisza Párt embere, hogy hangzik a Szózat

cs3_szerk2

Reviczky Gábor színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója

cs3_szerk2

Újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését

cs3_szerk2

G7: Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a fűtésszámla a négyszeresére, az áramszámla a kétszeresére nőne, ha az ukránok terve megvalósulna

cs3_szerk2

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2