Belföld

Befejeződtek az őszi betakarítási és vetési munkák Magyarországon

Az őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek Magyarországon – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel szerdán.

    A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint az őszi eredményeket jelentős mértékben befolyásolta az augusztus-szeptemberi időszakban jelentkező aszály, amely elsősorban a kukorica terméskiesését okozta, a többi, nagy területen termesztett őszi betakarítású növényfajnál – napraforgó, szója – a károk mérsékeltebbek.  
    Feldman Zsolt a közlemény szerint elmondta: az 1 millió hektáron vetett kukoricából 6 millió tonnát takarítottak be. A hektáronkénti 6 tonnás hozam az elmúlt öt év átlagánál 26 százalékkal kevesebb, a betakarított mennyiség 65-70 százaléka az elmúlt évek termésének, de a  belföldi igények kielégítésére elegendő. A napraforgó 2,6 tonnás hektáronkénti hozama 5-10 százalékkal gyengébb a tavalyi értékhez és az elmúlt öt év átlagához viszonyítva, így a 655 ezer hektáros területről összesen 1,7 millió tonna napraforgó került a raktárakba, ami lényegében megegyezik az elmúlt évek mennyiségével. A szója 63 ezer hektáros területéről hektáronként 2,6 tonnás hozammal 164 ezer tonna termést takarítottak be, ami megegyezik a tavalyi év eredményével, az elmúlt öt év átlagánál pedig 6 százalékkal alacsonyabb.
    Az államtitkár összegzése szerint az őszi vetési munkák is befejeződtek Magyarországon. Őszi búzából 960 ezer hektár a várható vetésterület, ami körülbelül 10 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél, az elmúlt öt év átlagával pedig megegyező nagyságú. Őszi árpát idén 261 ezer hektáron vetettek, amely a tavalyi értéknél közel 10 százalékkal, az elmúlt öt év átlagánál pedig 18 százalékkal magasabb.
    A nehézségek ellenére az idei betakarítási és vetési munkák sikeresek, az ország ellátása biztosított a 2022. évi termés megérkezéséig – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyar Péter családi lakájsajtója beismerte, hogy hazudott

cs3-szerkeszto

Érdemes lesz az esti égboltot kémlelni, Magyarországról is látható lehet a sarki fény

cs3-szerkeszto

Pénz, pénz, pénzecske: közel 1 milliárd forint közpénzt kap a Tisza pártalapítványa

cs3-szerkeszto

Nem a gyerek tehet róla, mégis ő húzza a rövidebbet

cs3-szerkeszto

Újabb terhek: egyik napról a másikra drágul az ivóvíz- és szennyvízdíj a cégek számára

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

cs3-szerkeszto

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto