Belföld

A pénzügyőrök egy nap alatt 150 benzinkutat ellenőriztek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését, az első nap mérlege pozitív, egyetlen üzemeltető se követett el jogszabálysértést – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással van, ezért a kormány november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette.
    A szabályok betartását a NAV ellenőrzi – szögezte le Tállai András, megjegyezve, hogy a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.
    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja egyebek között azt is, hogy a kutakon betartják-e az üzemanyagárakra vonatkozó szabályokat. A maximum ár a 480 forint, ennél magasabb áron nem értékesíthető a benzin és a gázolaj, az az üzemeltető, aki ezt mégis megteszi, szankcióra számíthat – húzta alá Tállai András. Vagyis 480 forintnál egyetlen fillérrel sem lehet magasabb a benzinért, illetve a gázolajért fizetendő összeg – nyomatékosította.
    Tállai András elmondta, hogy szerdától még komolyabb ellenőrzésre számíthatnak a benzinkutak, ugyanis mától az üzemanyagárak ellenőrzésébe bevonják a NAV nemzetközi hírű mobillaborjait is, amelyekkel azonnal ellenőrizhető az, hogy megfelelő minőségű-e az üzemanyag. A visszaélések kiszűrése az úgynevezett mobil ellenőrző laborokkal nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat – tette hozzá.
    Tállai András kitért arra, hogy a szabályokat be nem tartó benzinkút üzemeltetői bírsággal, sőt ismételt jogsértés esetén üzletzárással is számolhatnak. Százezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a NAV, az ismételt jogsértésnél pedig akár fél évre is bezárathatja a benzinkutat, ebben az esetben az üzemeltetést átveszi egy nyilvántartott szolgáltató.
    Az államtitkár szerint szankció kiszabására az elkövetkező három hónapban ritkán kerül majd sor, elsősorban azért mert az üzemeltetők ügyelnek az adózási és egyéb jogszabályok betartására. A szabályok kikerülését fontolgató néhány adózót pedig a vámhivatal fokozott ellenőrzése sarkallhatja a szabályok maradéktalan betartására.


MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Soha nem volt még ilyen alacsony a gáztározók feltöltöttsége a nyári hónapokban – Magyarországon is baj lehet

cs3-szerkeszto

629 településen van vízkorlátozás

cs3-szerkeszto

Elkezdődött Magyarország kiárusítása: eladták az első erőművet

cs3-szerkeszto

Hortay: Kapitány István torzította a villamosenergia-rendszer terhelési adatait, hogy jobb színben tűntesse fel magát

cs3-szerkeszto