Belföld

Magyarországon is elérhető a Google kerékpáros útvonaltervezője

Woman on bycicle using smartphone

Többéves előkészületet követően, Magyarországra is kiterjesztette a Google az útvonaltervező kerékpáros alkalmazását – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

    Révész Máriusz azt reméli, hogy még többen ülnek majd biciklire az alkalmazás birtokában, amelynek bevezetését széleskörű, csaknem 3 éves együttműködés előzte meg, a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével. Az előkészületekbe a kerékpáros civil szervezetek is bekapcsolódtak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Budapest Közút Zrt. pedig rendelkezésre bocsátotta ehhez az útvonal-adatbázisait – ismertette.
    Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője közölte, hogy az útvonaltervező az összes fővárosi kerékpárutat, míg a vidékieknek körülbelül a 80 százalékát tartalmazza, de várhatóan heteken belül ez is teljessé válik. Mint mondta, a járvány miatt sokan váltottak kerékpárra Magyarországon, ezért az alkalmazást a térségben az elsők között teszik itt elérhetővé. A szomszédos államok közül csak Ausztriában vehető igénybe, és a tágabb régióban is csak Lengyelországra terjed ki – tette hozzá.
    Várakozása szerint a biciklizés mostantól még biztonságosabbá válik, ennek érdekében várják az útvonaltervező felhasználóinak visszajelzéseit is. A kerékpáros útvonalak a Google útvonaltervező megszokott felületén, a gyalogos és közösségi közlekedés lehetőségei mellett jelennek meg. Az alkalmazás minden útvonalat megmutat, figyelembe veszi a biciklizést nehezítő körülményeket, és a könnyebb utakat részesíti előnyben – mondta.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto