Belföld

Ösztöndíjprogram bővítése a pedagógusképzés támogatásáért

Young teacher shows students learning materials during homeschooling

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban – jelentette be az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki, az MTI-nek küldött közleménye szerint.

    Schanda Tamás hozzátette: a Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás jelentősen megkönnyíti a részvételt a programban.
    Közölték, a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat ösztönzi arra, hogy a végzettségüknek megfelelően, hosszú időre helyezkedjenek el.
    Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíj összege félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet. A támogatottaknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelően főállású pedagógusként helyezkednek el meghatározott intézményi körben – ismertették.
    Az új előírások értelmében pályakezdőként egyház vagy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott köznevelési intézményben is munkába állhatnak a frissen végzett pedagógusok. A kibővített körbe tartoznak az egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény köznevelési intézményei is. A lehetőség vonatkozik minden jelenleg szerződéses hallgatóra és azokra a volt ösztöndíjasokra is, akik 2021. június 1-jét követően szerezték meg oklevelüket – olvasható a közleményben.
    Schanda Tamást idézve azt írták: a kormány kiemelt célja, hogy az egyetemek a hivatásuk gyakorlására még alaposabban felkészült pedagógusokat képezzenek egységes és átjárható rendszerben. A pálya vonzóbbá tételéért a közelmúltban döntöttek arról, hogy a felsőfokú tanárképzés a jövőben hat helyett öt évig tart. 2022 szeptemberétől új szaktanári képzéseket indítanak természettudományos területen.
    A Klebelsberg képzési ösztöndíjprogramban mostanáig több mint négyezer hallgató kapott összesen csaknem hatmilliárd forintot, a kedvező változtatásokkal még többek előtt nyílik meg ez a lehetőség – közölte az államtitkár.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Leszámolás: Magyar menesztette annak a Kehinek a vezetőjét, amely súlyos problémákat tárt fel a korábban általa vezetett Diákhitel Központnál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence köbméterben méri az ingatlanjai méretét

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto