Belföld

Megkezdődött a 14. Nemzeti Vágta

Ünnepélyes megnyitóval, hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versenyben részt vevő 60 magyarországi és határon túli település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével megkezdődött szombaton a 14. Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

“Ünnepelni gyűltünk össze, de nem feledkezhetünk meg a mögöttünk álló időszak megpróbáltatásairól, veszteségeiről sem. A tavalyi zártkapus verseny után az idei év az újjászületést ünnepli” – mondta el megnyitó beszédében Székely Tibor, a vágta főkapitánya.

A Nemzeti Vágta minden évben egy történelmi személyiség emlékének szenteli a versenyt. Az elmúlt 13 évben legendás huszárok, katonák voltak a vezéralakok, mind férfiak. Idén először két hős asszonyról, egy testvérpárról, az 1848-ban a társadalmi összefogás szimbólumaivá vált Zichy Antóniáról és Zichy Karolináról emlékezik meg a verseny – fejtette ki a főkapitány.

Ők voltak a honvédség első alakulatainak zászlóanyái, ők adták a nemzetet és az érte küzdőket megtestesítő hadilobogót a hősök kezébe. Az egy-egy zászló alatt gyülekezők közösségük egy kiemelkedő nőalakját választották zászlóanyává: hogy legyen a zászló alatt harcolók jelképes édesanyja, aki visszavárja őket a küzdelemből és őrködik felettük, mint anya a gyermek felett. Zichy Antónia gróf Batthyány Lajos felesége, Karolina pedig Károlyi György felesége volt. A reformkor éveiben polgári szalont szerveztek, ahol a későbbi forradalom vezető alakjai összegyűlhettek.

“Emlékük előtt tisztelegve köszöntjük mindazokat a hős lányokat, asszonyokat, akik a járvány idején fáradhatatlanul helytálltak, és helytállnak munkahelyükön és családjukban” – mondta Székely Tibor.

Az ünnepi beszédet követően a Magyar Hősök Emlékkövénél az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Lovas Szövetség képviseletében Lázár Vilmos, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége képviseletében Székely Tibor és Ézsiás Vencel. Ezután a 60 település versenyzője megtette ünnepélyes fogadalmát.

A megnyitón felvonultak különböző hagyományőrző csoportok, csikósok és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget.

A délutáni órákban megkezdődnek a versenysorozat előfutamai. A Millenniumi emlékmű körül kialakított speciális pályán a verseny a kishuszár vágta és a 60 versenyző település előfutamaival veszi kezdetét. Sor kerül a délután folyamán a fogatvágta és a kocsitoló verseny előfutamaira. Este a versenypályán a különleges szilvásváradi méneshajtást követheti figyelemmel a közönség. Vasárnap tartják a további versenyeket, a középfutamokat, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntőjét. A döntőt vasárnap délután a Duna Televízió közvetíti.

A Nemzeti Vágta részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.

MTI, vagta.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő

cs3-szerkeszto

Magyar Péter és a dubajozás – meglepő dolgot árult el Lázár János a baloldal vezéréről

cs3-szerkeszto

A “brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen petíció elindítását jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök

cs3-szerkeszto

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

BREAKING: Sulyok Tamás bejelentette, hogy mikor lesz az országgyűlési választás

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a menthetetlenül Brüsszel-párti ellenzékről: Politikai abszurd, amit a Tisza Párt művel

cs3-szerkeszto