Balástya

Nagy sikere volt a Balástya Exatlonnak

A felfújható akadálypályán a lehető leggyorsabban kellett végighaladni a versenyzőknek, hogy mielőbb az ügyességi feladathoz érjenek.

A TV2 Exatlon Hungary extrém sport-reality műsorában szerepelt Cservenák Alexandra, Derzsi Viktória, Pap Dorka és a balástyai származású Dékány Dóra, akik meghívást kaptak a XXI. Balástyai Falunapokra, hogy egy felfújható akadálypályán versenyt bonyolítsanak le. Több korosztályban ötvenen neveztek be a BALÁSTYA EXATLON-ra, köztük négyen a legfiatalabb korosztályból, valamint két csapat is, amelynek tagjai szoros küzdelmet folytattak egymás ellen.

A pályán a lehető leggyorsabban kellett végighaladni a versenyzőknek, hogy mielőbb az ügyességi feladathoz érjenek. A kicsiknek például karikát kellett rádobni egy rúdra, majd rögbi labdával eltalálni a hálót, utána egy kis leszúrható rúd alatt focilabdát átrúgni. A felnőttek és a csapatok versenyénél teniszlabdával kellett eltalálni egy álló rudat, majd kettő-kettő karikát rádobni a rúdra. A vetélkedőnek nagyon sok nézője is akadt.

A csapatversenyt 10-8-ra nyerte az Itzel őszibarackjai, Ujvári Zsófia és Ujvári Katalin csapata a St. Mihály csapata ellen. Egyéniben korcsoportonként hirdettek eredményt: 2009-2008 (14 induló): 1. Kószó Bálint, 2. Darabont Annamária, 3. Bárkányi Szandra, 2010-2011-2012 (16 induló): 1. Karakás Levente, 2. Módra Nóra, 3. Kiss Bianka, 2013-2014-2015 (4 induló): 1. Lippai Zétény, 2. Borsos Bende, felnőtt egyéni (4 induló): 1. Pap Zsolt, 2. Vajda Olivér.

kistelekjaras.hu

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Elfogták a balástyai kehelytolvajt

cs3_admin

XXI. Balástyai Falunapok és Csongrád-Csanád megyei Tűzoltóverseny

cs3_admin

A szatymazi színkör ingyenes előadást ad Balástyán

cs3_admin

Autószállító tréler borult fel az M5-ös autópályán Balástyánál

cs3_admin

Kisteherautó hajtott bele egy román mikrobuszba az M5-ös autópályán

cs3_admin

Erdőközi iskolások találkozója Balástyán

cs3_admin

Keresztszentelőt tartottak Balástyán

cs3_admin

Keresztszentelő Balástyán

cs3_admin

Biztonságos kamionparkoló épül Balástyán

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább