Belföld

Ferenc pápa Szent István és Szent Erzsébet bátorságát és hitét emelte ki a zárómisén

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében a budapesti Hősök terén vasárnap.

    Ferenc pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy “a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is”.
    “Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él” – tette hozzá.
    Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de “legyen még inkább egy kiindulópont”.     Homíliáját Ferenc pápa kérdéssel kezdte, azt firtatva, mit és kit jelent Isten minden egyes ember számára. A pontos választ nem a katekizmus alapján, hanem személyes életünkkel kell megadni – mondta az egyházfő.
    Hangsúlyozta, az eucharisztia emlékeztet bennünket, kicsoda Isten és ezt nem szavakkal teszi, hanem kézzelfoghatóan megmutatva, hogy “Isten a megtört kenyér, a keresztre szegezett és másokért odaajándékozott szeretet”.
    Ferenc pápa többször megismételte, hogy a kereszt sohasem volt divatos, sem régen, sem napjainkban, pedig “benső gyógyulást” hoz. Úgy látta, a kereszt miatti vita és küzdelem nem más, mint összeütközés Isten logikája és a világ logikája között.  
    Isten logikája az alázatos szeretet. Isten útja távol áll minden kényszertől, magamutogatástól és diadalittasságtól, mindig a másik javát keresi, egészen önmaga feláldozásáig. A másik oldalon viszont ott van az “emberi gondolkodás”, a világ logikája, amely ragaszkodik a megbecsüléshez és az előjogokhoz, a kedvező megítélést és a sikert keresi.
    Az egyházfő hozzátette, “nem abban áll a különbség, hogy ki a vallásos és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van”.              “Jót tesz nekünk, ha szentségimádást végzünk az eucharisztia előtt (..) szánjunk rá időt” – jelentette ki Ferenc pápa, aki a mise végén elmondja a vasárnap déli Úrangyala-imádságot.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2

Gulyás Gergely: az Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

cs3_szerk2

Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett: a kedvezmény bárhol, bárkinek elérhető lesz!

cs3_szerk2

Szeptembertől és januártól tovább emelkedik a szentesi és csongrádi tanárok és az óvónők bére

cs3_szerk2

Július 1-től másfélszeresére emelkedik a családi adókedvezmény összege, érdemes ellenőrizni az adóelőleg-nyilatkozatot

cs3_szerk2

Ne lepődj meg: változik az MVM Next e-számla-értesítők megjelenése

cs3_szerk2