Belföld

Hamarosan bemutatják az Elk*rtuk című nagyjátékfilmet

Október 21-én mutatják be a Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök őszödi beszédét feldolgozó Elk*rtuk című nagyjátékfilmet, amelynek elkészült plakátja – tájékoztatták az alkotók szerdán az MTI-t.

    A közlés szerint a Megafilm gyártásában készülő az Elk*rtuk című politikai krimi főhőse történetét az 2006-os események, az idén 15 éves őszödi beszéd elhangzása után kirobbanó tüntetések, a rendőri erőszak és az Magyar Tevelvízió Szabadság téri székházának ostroma közé ágyazza.
    A fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, ezért úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának.
    Nyomozásba kezdenek a televíziónál gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt és a fiatalok egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe – olvasható a tájékoztatóban.
    A nagyjátékfilmet Keith English brit alkotó rendezte, a főszerepeket Bánovits Vivianne, Mózes András, Bokor Barna és Gubás Gabi alakítják, a további szerepekben Bede-Fazekas Szabolcs, Szőke Richárd, Trill Zsolt és Csőre Gábor lesz látható.
    A film premierjét október 21-én tartják. Az Elk*rtuk trailerének rendhagyó bemutatója és a témához kapcsolódó kerekasztal beszélgetés szeptember 16-án lesz a film hivatalos Facebook-oldalán.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto