Belföld

290,5 milliárd forintos támogatásból fejlődnek az állattartó telepek

Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott – mondta szerdán, Gödöllőn Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

    Farkas Sándor az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat Pest megyei támogatói okiratainak átadásán azt mondta, mára kijelenthető, hogy az agrárium Magyarországon stratégiai ágazat, amelynek döntő szerepe van a vidék gyors fejlődésében.
    Hozzátette, hogy a célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv, amit jól tükröz a tavaly kiírt Állattartó telepek fejlesztésének támogatása elnevezésű pályázat, amelynek kezdeti keretösszegét, 50 milliárd forintot, 260 milliárd forintra kellett emelni a rendkívüli érdeklődés miatt, majd végül a megítélt támogatások meghaladták a 290 milliárd forintot is.
    Pest megyében mindeddig 24 pályázat részesült pozitív elbírálásban 11,7 milliárd forint támogatási összegben – fűzte hozzá a parlamenti államtitkár.
    Farkas Sándor elmondta, hogy ebből a támogatásból a mezőgazdaság nehéziparának számító szarvasmarha-ágazatban közel 40 ezer férőhely létesítése vagy korszerűsítése valósul meg, országosan a többi ágazatot – baromfi, sertés, kecske, juh – is figyelembe véve 400 ezer négyzetméter istálló és egyéb építmény épül, vagy újul meg.
    Az államtitkár beszélt arról is, hogy őszre tervezi a kormány az új Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (Akg) és az új Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása (Öko) elnevezésű 2022. január 1. után pályázható felhívások meghirdetését. Ezekben hároméves kötelezettségvállalási időszakot írnak elő, megemelik a támogatás mértékét, és rugalmasabban kezelik majd a földhasználati ügyeket.
    Hozzátette, mindezzel a kormány célja, hogy minél több gazdálkodó tudjon részt venni a programban, növekedjen a támogatásba bevont területek aránya, minél nagyobb területen és minél több ágazatban legyen természetkímélő a gazdálkodás.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto