Csongrád

Sághys tanulmányi kirándulások a pandémia után

Bár a tanév jelentős részében csak az online térben „találkoztak” a tanárok és a diákok, azonban visszatérve az iskolába igyekeztek élménnyel is megtölteni a csongrádi Sághy Mihály Szakgimnázium turisztika tárgyának oktatását.

Az alábbi élménybeszámolót a Hódmezővásárhelyi SZC Sághy Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumától kaptuk:

“Két csongrádi városnéző sétával indítottunk. Először egy interaktív feladatlap segítségével ismerkedtünk meg városunk múltjával, jelenével, épített örökségével, majd következő alkalommal a Tisza és az óváros következett.

A múzeumlátogatás nem feltétlenül a tömény unalom szinonimája, amelyet bizonyított a csongrádi múzeumban tett látogatásunk is.

Ezen az alkalmon a 100 éves gimnázium múltját felidéző időszakos kiállítást tekintettük meg. A lányok lelkesen próbálgatták a régi egyenruhákat, parókákat, majd kedvet kaptak a Csongrád múltját bemutató kiállítás megtekintésére is. A látogatás sikeréhez nagyban hozzájárult Fodor Péter értő-, és lelkes tárlatvezetése is.

A Rákóczi Szövetség pályázata keretében egynapos kirándulást szerveztünk Kenderesre és Békésszentandrásra, amelyen természetesen a turizmus szakirányt választó tanulóink is részt vettek.

Ellátogattunk a Horthy család kastélyába, megtekintettük a kriptát, valamint felkerestük a tengerészeti múzeumot is.

A kirándulás során tanulóink kaptak egy kis ízelítőt az idegenvezetők munkájából: hogyan lehet egy buszon információkat átadni, valamint a látogatás helyszínén csoportot kísérni, valamint mi a helyi idegenvezető feladata.

Délután pedig a Békésszentandráson, a Körös-Maros Nemzeti Park területén található Horthy István Duzzasztóművet kerestük fel.

Reméljük, hogy a jövő tanévben további helyszínekkel tudjuk gazdagítani kirándulásaink sorát. “



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto