Belföld

Jelenleg is több helyen dolgoznak a tűzoltók

Még kora este is több helyszínen dolgoztak a tűzoltók a heves zivatarok okozta károk miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese az MTI-vel.

    Dóka Imre kifejtette: országszerte több mint száz riasztást kaptak, jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák miatt. A legtöbbször Békés és Csongrád-Csanád megyében kérték a tűzoltók segítségét, de számos bejelentést kaptak Hajdú-Bihar megyéből is.
    Példaként említette, hogy Orosházán egy horgászház tetejét szakította le a szél, míg a Hajdú-Bihar megyei Komádiban több ház teteje is megrongálódott a viharos erejű szélben.
    Békés és Csongrád-Csanád megyében több településen átmenetileg áramkimaradás is volt, de mostanra helyreállt a szolgáltatás.
    Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön kora este az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: este már inkább csak az Alföld és Északi-középhegység keleti területein fordulhatnak elő zivatarok, késő este pedig megszűnnek, illetve kivonulnak az országból. A legvalószínűbb kísérőjelenség az intenzív csapadék lesz, de jégeső és átmeneti szélerősödés, esetleg viharos lökés sem zárható ki.
    Péntek napközben (főként délután) az északkeleti megyékben, illetve a Dunántúl északi és középső tájain alakulhat ki elszórt jelleggel zivatar, de ezek erőssége már jóval elmarad a csütörtökitől – jegyezték meg.

Mti, fotó: Máthé Zoltán



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Zelenszkij bejelentette: április végén újraindítják a Barátság vezetéket

cs3-szerkeszto

J.D. Vance Orbán Viktorról: Ő volt az egyetlen európai vezető, aki hajlandó volt szembeszállni az amerikai érdekeket sértő brüsszeli bürokráciával

cs3-szerkeszto

Kezdődik! Brüsszel benyújtotta a 27 pontos listát Magyar Péternek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: újjászervezik a Fideszt, április 28-án országos választmányt tartanak

cs3-szerkeszto

Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnek

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: a választás tétje a béke és a biztonság

cs3-szerkeszto

Szabó István: A választók a nyugalomról és a jövőről döntenek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Professzorok Batthyány Köre: a hazának Orbán Viktorra van szüksége

cs3-szerkeszto

Magyar Péter pániküzemmódban: több ezer településvezetőt fenyegetett meg

cs3-szerkeszto