Belföld

Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba

Hétfőn kezdték meg a tankönyvek kiszállítását az iskolákba; a kormány a kiadványok ingyenességével 13 milliárd forintnyi kiadást vesz le a magyar családok válláról – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktárában tartott sajtótájékoztatón.

    Az állam 2020 óta átvállalja az 1-12. osztályba járó valamennyi nappali tagozatos diák tankönyvének árát, ez a költségvetésben több mint 13 milliárd forintos tételt jelent. Mindez a családoktól átvállalt költség, amely így természetbeni juttatás – tette hozzá Rétvári Bence.
    Az államtitkár megköszönte a Kello segítségét a járvány elleni védekezésben, hangsúlyozva, a szervezet közreműködésére is szükség volt ahhoz, hogy időben eljussanak a lázmérők, fertőtlenítőszerek és más szükséges felszerelések az iskolákba.
    Nagy biztonságot jelentett, hogy van egy állami ellátó hálózat, amely szükség esetén nemcsak a tankönyvek kiszállítását intézi, hanem segít a járvány elleni védekezésben is – mondta Rétvári Bence.
    Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezetője arról beszélt, hogy naponta megközelítőleg 500 iskola jut hozzá a tankönyvekhez, amelyeket augusztus 31-éig szállítanak ki az iskolákba. Hozzátette, hogy a 13,3 millió tankönyv 84 százaléka állami kiadvány.
    A könyvek csomagolásához és a szállítások előkészítéséhez – a Kello munkatársain kívül – 500 diákmunkás közreműködésére volt szükség – fűzte hozzá.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: minden választókerületben összegyűjtötte a Fidesz az induláshoz szükséges ajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: azok zárták el a Barátság kőolajvezetéket, akik fölrobbantották az Északi Áramlatot

cs3-szerkeszto