Vélemény

Sargentini jelentés 7.

Az Európai Parlament veszélyben látta – mit látta: látja – az egyesülési szabadságot Magyarországon.

A hiba – szerintük – a migrációt segítő civil szervezetek munkájának nehezítésével, és a civil szervezetek számára utalt külföldi támogatások megismerhetőségét lehetővé tevő törvényjavaslattal van.

A migráció segítésének nehezítése, mint vádpont kicsit sántít. A jogszabályok nem általában a migrációt, hanem az illegális migrációt, az államhatáron való átszökést, annak áttörését tiltják. Az illegális migráció segítését pedig ezek a jogszabályok nem nehezítik, hanem konkrétan megtiltják: mivel az illegális határátlépés bűncselekmény, annak a segítése is az. Nem olyan bonyolult ez.

Lássuk a külföldi támogatások kérdését:

Azok a – jellemzően nemzetközi – civil szervezetek, melyek működésükhöz a támogatást Magyarországon kívülről kapják „külföldről támogatott szervezet” megjelölést kellett volna használniuk. Ez a szabályozás az Európai Bizottság nézete szerint közvetve diszkriminálta és aránytalanul korlátozta volna a civil társadalmi szervezeteknek juttatott külföldi adományokat. Ez a jelentést megfogalmazók szerint tűrhetetlen túlkapás, mellyel megbélyegezték volna a civil szervezeteket.

Megbélyegzés? Nem az. Nem a helyes szót használták. Ténymegállapítás a szó, amit kerestek.

Sejtem persze mire gondoltak: akiről kitudódik, hogy külföldről fizetik a kormány ellen folytatott – túlnyomóan – politikai tevékenységéért, annak nem lesz sok becsülete az emberek szemében.

Azt egyébként nem értem, miért gondolják, hogy a „külföldről támogatott szervezet” megjelölés nélkül a magyarok nem tudják, ki kicsoda a közéletben.

Aki csak egyszer hetente olvas híreket, az is tudja, hogy miféle tevékenységet végeznek ezek a szervezetek. A teljesség igénye nélkül: beperelik a magyar államot a börtönben lévők lakhatási körülményei miatt, migránsokat képviselnek a magyar állam ellen az Európai Bíróságon, és általában akadályoznak minden kezdeményezést, ami a leszakadó társadalmi csoportok valódi felzárkózását, vagy a határon kívüli magyarság védelmét szolgálná.

Szóval: szerintem így sincs túl sok becsületük, amit elveszíthetnének …

 … és ezen már a piócás ember sem tud segíteni.

Moderari



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Elég volt a hazugságokból, a megalázó posztokból, az arc nélküli gyalázkodásokból!

cs3-szerkeszto

Az energiajogász Kapitány Istvánról: ha valakit nem szeretnék a hazám energiapolitikája közelében látni, az egy ilyen figura

cs3-szerkeszto

Varga Ferenc ismét fullba nyomja a kretént

cs3-szerkeszto

Radics Béla: Domain tolvajok jönnek-mennek. Kisstílű trollokból viszont soha nem lesz miniszterelnök!

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

“Szavazzatok Orbán Viktorra, és így elkerülhetitek ugyanazt a szörnyű folyamatot, ami Svédországban történt”

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő világ! A családjaitok jövője a tét!

cs3-szerkeszto

Lánczi Tamás: Hány eurót ér egy ukrán ember élete?

cs3-szerkeszto