Vélemény

A SZENTESI FIDELITAS NYÍLT LEVELE A MÚLT HETI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA KAPCSÁN

Tisztelt Polgármester Úr!

Az országos sajtó kereszttüzébe került Városunk mivel Chippendale Show került megrendezésre az 1883-ban épült Vármegyeházán, amely egyben otthont is biztosít a Koszta József Múzeumnak. Ráadásul az erotikus show miatt a 19. éve hagyományként működő Múzeumok Éjszakájára be kellett zárni a kiállítást. Szentes polgármestereként ahelyett hogy beismerné újabb hibájukat, megint csak hárít, azt állítva hogy az idő rövidsége miatt nem tudták már lemondani a felnőtt műsort. 1. kérdésünk: Két hét nem volt elég a cselekvésre, a program áthelyezésére?Négy évvel ezelőtt Pécsen, a Zsolnay Kulturális Negyed is szerződést kötött ugyanezzel a felnőtt műsort adó céggel, ám amikor világossá vált, hogy ez nem más, mint egyfajta “mutogatós” program, lemondta a pécsi vezetés a programot, azonnal szerződést bontottak. Pécsen ezt megtették, nálunk Szentesen nem…2. kérdésünk: Kik voltak, akik egyáltalán a rendezvénynek a Megyeházát, mint helyszínt engedélyezték?Esterházy Péter gondolatával: “Bizonyos szint felett, nem megyünk bizonyos szint alá.” kérjük polgármester urat és a város kulturális vezetőit, vigyázzanak jobban Szentes kulturális nívójára és hírnevére!3. kérdésünk: Mikor kiderült az ütközés a Múzeumok Éjszakája estéjére, kik döntöttek végül a Chippendale Show mellett és a kiállítás ellen?Vállalják felelősségüket és hozzanak érdemi döntéseket, hogy többé ez ne ismétlődjön meg! Várjuk válaszát!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Lánczi Tamás: Hány eurót ér egy ukrán ember élete?

cs3-szerkeszto

Moderari: Hősök nélkül (?) I.

cs3-szerkeszto

Dezse Balázs: Ha sz*rban vagy, akkor tegyél ki valami sütős, cicás képet, aztán újra lesznek szavazóid

cs3-szerkeszto

Fodor Zlotan: Egy fideszes nőt könnyebb teherbe ejteni mint gondolkodóba + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Móna Márk: Magyar Péter kezéből egyre inkább csúszik ki a gyeplő

cs3-szerkeszto

Kötter Tamás: Petike, te csak egy szolga vagy!

cs3-szerkeszto

Vélemény: „Van probléma rendesen, amit ez a tolvaj banda csinált 15 év alatt az felháborító!”

cs3-szerkeszto

Kulifai Máté: 5 gyors gondolat Trump és Putyin BUDAPESTI csúcstalálkozójáról

Kohány Mátyás: Ott lesz vége a háborúnak, ahol a háborúról mindig az igazat mondták