Site icon Cs3.hu

Elindult a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 300 millió forint támogatást nyert az Európai Szociális Alapból a „Megyei identitás erősítése” című és TOP-5.3.2-17 kódszámú felhívás keretében.

„A Csongrád-Csanád Megyei identitás erősítése” című TOP-5.3.2-17-CS1-2020-00001 kódszámú projekt átfogó célja a megye településeinek, térségeinek közösségteremtő kezdeményezése és cselekvőképességének fejlesztése, a közösségi, térségi identitás erősítése az adott célterületen élő helyi lakosság körében. A megye térségében élő közösségek identitásának erősítésében kiemelt szerepet töltenek be a programok, rendezvények, melyek segítik a társadalmi aktivitás és együttműködés erősödését. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, mely vissza nem térítendő támogatás.

A Csongrád-Csanád Megye Önkormányzat Szentesen, a Kurca – Part Kalandparkban indította útjának rendezvénysorozatát, melyet Kormányos Sándor a Megyei Közgyűlés tagja nyitott meg.

A Garaboly Gasztro – és Kézműves Piac által a megye különböző termelői mutatták be a portékáikat, többek között a résztvevők kóstolhattak kecskesajtot, mézet, levendulatermékeket, tartósítószer mentes lekvárokat és szörpöket, ismerkedhettek gombásszal, üvegművessel, szappankészítővel, kézművesekkel, megcsodálhatták a gobleineket, festményeket.

A rendezvény alkalmával lehetőség nyílt közlekedésbiztonsági bemutató megtekintésére, illetve a lovas hagyományaink felelevenítésére.

A megjelenteknek alkalmuk nyílt fogászati szűrővizsgálatra, szájhigiéniás vizsgálatra, általános állapotfelmérésre, vérnyomás-és vércukor mérésre a SZOTE On Tour jóvoltából. Elsajátíthatták az elsősegélynyújtás és újraélesztés technikáit a Magyar Vöröskereszt munkatársai közreműködésével.

A rendezvényen Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád-Csanád Megyei Igazgatója értéktári bemutatót tartott és hungarikum játszóházzal mutatkozott be a látogatóknak.

A színpadon a nap folyamán a megyei sportegyesületek közül a HIKO Alapítvány karate bemutatója, majd a Kiss Bálint Kötélugró Egyesület produkciója szórakoztatta a megjelenteket.

A délután második felében a Pengető Citerazenekar vonta be a közönséget a népi hagyományok világába, amelynek folytatásaként a Jövőnkért Néptáncegyüttes mutatott be Szilágysági, Gagybátori és Dél-Alföldi táncokat. A bemutató után, táncház keretében, a kicsik és nagyok is táncolhattak profi táncosokkal. A színpadi műsor Kabai Alex műsorával fejeződött be.

A Csongrád – Csanád Megyei Önkormányzat sok szeretettel várja a Kedves Érdeklődőket 2021. szeptember 10 – én, a programsorozat következő állomásán, Szegeden.

Ismerjük meg együtt megyénk településeinek sokszínűségét!

A projektet a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat valósítja meg 2021.01.01-2022.09.30 között.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Exit mobile version