Kék Hírek Térség

Hárman sérültek meg egy frontális ütközésben Lakiteleknél

Hárman sérültek meg, amikor két személyautó frontálisan ütközött Lakitelek határában, a 44-es főúton.

Békéscsaba felé haladt az utánfutót húzó fehér autó, amikor eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött a szemből érkező kék színű autóval. Az ütközéstől mindkét jármű megpördült, az utánfutó pedig leszakadt. A kék autóban egyedül lévő férfi, információnk szerint egy mentős tiszt, beszorult a roncsok közé, őt a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki, majd mentőhelikopter szállította el. A fehér autóban ülő két férfit mentőautóval vitték kórházba. Egy szemtanú azt mondta, hogy ő a frontális ütközést látta, és hogy megpördül a két autó, azonnal a fékezett, hogy meg tudjon állni és ne csapódjon bele a balesetbe. Azonnal odaszaladt a kék autóhoz és látta, hogy a férfi teljesen be van szorulva a kormány és az ülés közé, de eszméleténél volt, a másik gépkocsiban pedig egy idősebb és egy fiatalabb férfi ült. A szemtanú értesítette a mentőket, a tűzoltókat és a rendőrséget is.

A helyszínelés és a mentés miatt több órára teljesen lezárták a 44-es főút érintett szakaszát Lakiteleknél.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltűnt egy 70 éves férfi Kistelekről – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Rács mögött a biciklitolvaj

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Névtelen bejelentés buktatta le a csongrádi drogdílert – vevőjével együtt fogyasztott a kábítószerből

cs3-szerkeszto

Ököllel esett neki, majd lapáttal törte össze a parkoló autót egy férfi Csanyteleken

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto