Belföld

860 faluban épülhetnek vagy újulhatnak meg önkormányzati utak

Nyolcszázhatvan településen épülhetnek vagy újulhatnak meg önkormányzati utak, hidak, kerékpárutak a Magyar falu program idei forrásaiból – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.

    Gyopáros Alpár elmondta: idén tizennégy pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, ebből háromban hirdetnek hétfőn eredményt. Mint mondta, az önkormányzati tulajdonban és fenntartásban lévő utcák, utak, hidak, kerékpárutak építésére, fejlesztésére kiírt, 20 milliárd forint keretösszegű pályázaton 860 önkormányzat nyert.
    Hozzátette: egy pályázó legfeljebb 40 millió forintos támogatást nyerhetett el.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy az ideivel együtt több mint 40 milliárd forintot fordítottak a Magyar falu programban önkormányzati utcák építésére, felújítására.
    Két másik pályázatban egyházi közösségi terek kialakítására, meglévők fejlesztésére lehetett pályázni, és működtetésükre. A pályázat keretösszege hárommilliárd forint volt, épületfejlesztésre legfeljebb 25 millió forintra lehetett pályázni, működtetésre – bértámogatásra és eszközbeszerzésre – pedig legfeljebb ötmillió forintot nyerhettek el a pályázók.
    Gyopáros Alpár elmondta: 319 pályázót tudnak értesíteni arról, hogy támogatást nyertek.
    A pályázók a kormany.hu oldalon tudják ellenőrizni pályázatuk sikerességét.
    Ezek az idei első eredményhirdetések – mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy a következő hetekben továbbiak várhatók.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto