Kék Hírek Térség

Frissítve – Megtalálták a szegedi kettős emberölés gyanúsítottjának holttestét

Frissítve: A rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, aki a megalapozott gyanú szerint megölte két ismerősét szombaton éjszaka Szegeden. A férfi önkezével vetett véget életének, holttestét és az elkövetés eszközét a Békés megyei Szanazugban találták meg.

Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk a férfi 2021. június 19-én éjszaka több lövéssel végzett áldozataival. A sértettekre egy nappal később, vasárnap este a hozzátartozók találtak rá.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfit, akinek felkutatása a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen haladéktalanul megkezdődött. A nyomok Békés megyébe vezettek, így a hajtóvadászatba bekapcsolódott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is.
A kutatás hétfő délelőttig tartott, amikor a Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának helikoptere észlelte a férfi autóját Szanazug térségében, majd a rendőrök megtalálták a férfit, aki önkezével vetett véget az életének. Az elkövetés eszközét lefoglalták.
Az ügyben több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint száz alkalommal adhatott el drogot egy 33 éves szentesi férfi

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Hét drogosra csaptak le a rendőrök Szentesen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto