Vélemény

„Össztüzet” kaptunk, megint

Ezekben a napokban ismét címlapokra került a Sargentini jelentés, amelynek megszavazása kapcsán döntésre jutott az Európai Bíróság. A döntés szerint a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyása jogszerű volt, a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítására irányuló Európai Parlamenti döntés meghozatala során minden rendben volt. Hát … ami a horgászegyesületi közgyűlésen mindenki számára nyilvánvalóan nem elfogadható, az az Európai Parlamentben pont megfelelő.

Értjük mi ezt.

De nem ez a lényeg: a Sargentini jelentés a bírósági döntéssel ismét népszerű téma lett. Ki lehet pellengérezni Magyarországot, ami bizonyos országokban és bizonyos haladó körökben a napi ima helyébe lépő szertartás lett.

Magyarországon az utóbbi tíz évben évente négy-öt alkalommal szűnt meg a sajtószabadság, és került végveszélybe a jogállamiság. Már ha az Európai Parlament döntéseit, állásfoglalásait, jelentéseit nézzük.

De mit is tartalmaz a Sargentini jelentés?

Valaki a hátsó sorból?

Bevallom én sem olvastam el annak idején, pedig bizony érdekesnek találtam, mikor végül rászántam magam.

Röviden összefoglalva:

„A főbb aggályok az alkotmányos és a választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlenségével, a bírák jogaival, a korrupcióval és az összeférhetetlenséggel, a magánélet védelmével és az adatvédelemmel, a véleménynyilvánítás szabadságával, a tudományos élet szabadságával, a vallásszabadsággal, az egyesülési szabadsággal, az egyenlő bánásmódhoz való joggal, a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogaival, valamint a kisebbségekkel szembeni gyűlölködő kijelentésekkel szembeni védelemmel, a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogaival, valamint a szociális jogokkal kapcsolatosak.” (Részlet a 4.7.2018. számú jelentés, közkeletű elvezéssel Sargentini jelentés1. pontjából.)

A felsorolás nem kifejezetten biztató, de az ördög, mint mindig, itt is a részletekben van – mint látni fogjuk nem is annyira ügyesen – elbújtatva.

Ezeket a témaköröket ezért érdemes egyenként megvizsgálni, így látható igazán, hogy a politikai véleménykülönbségeket miként szeretné a liberális-baloldali politikai blokk felszámolni, a politikai vitát hogyan kívánják jogi úton elfojtani.

Moderari



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor