Mindszent

Felújították a mindszenti katolikus templomot

Kormányzati és uniós támogatással felújították a mindszenti Mindenszentek-templomot, amelyet hálaadó szentmise keretében vasárnap Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök áld meg – tájékoztatta az egyházmegye az MTI-t.

    A közlemény szerint az 1880-ban épült mindszenti római katolikus templom korszerűsítése csaknem egy évig tartott. Felújították az épület teljes külső homlokzatát, valamint a tetőszerkezetet. A korábban jelentős gondot okozó vizesedést a kivitelező speciális módszerrel szüntette meg. A fűtéshez és az elektromos világításhoz szükséges energiát napelemek által termelt áram biztosítja.
    Megújult a késő barokk stílusú műemléképület szakrális tere is: korszerűsödött az elektromos hálózat, az aljzatbetonra új padlóburkolat került, kifestették a templom teljes belső terét és felújították a padokat.
    A templom felújítását az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap mintegy 50 millió és hazai központi költségvetési 100 millió forintos támogatása tette lehetővé. A rekonstrukció kivitelezője a hódmezővásárhelyi Építészmester Zrt. volt.

Fotó: szeged-csanad.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kristállyal és fűvel üzletelt egy férfi Mindszenten

cs3-szerkeszto

Megnyílt a mindszenti kutyás strand, ellepték a négylábú vendégek a Tisza-partot

cs3-szerkeszto

Fiatal hősöket képeztek Mindszenten

cs3-szerkeszto

Lampionok fénye világítja be a Tiszát – Szent Iván-éji programokkal készül Mindszent

cs3-szerkeszto

Rengeteg hulladékot gyűjtöttek össze a Tisza-parton Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Nyári menetrendre vált a mindszenti komp

cs3-szerkeszto

Szabó István kőkemény választ adott a budapesti pártvezér rágalmaira! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szélpál Szilárd: a Tisza felől fújt egy kis hideg szembeszél

cs3-szerkeszto

Mindszenti diákok szavalatai csendültek fel a Petőfi-versenyen

cs3-szerkeszto