Csongrád

Idén is elmarad a KTN

A május 21-én életbelépő jogszabályi változások teljesen újraírták a zenés-táncos rendezvények külső körülményeit, melynek következtében a szervezők olyan döntésre jutottak, hogy a 2021-es KTN-Fesztet jelen a körülmények ismeretében nem tartják meg.

Az alábbiakban a KTN Csongrád Facebook oldalán megjelent közleményt olvashatják:á

Kedves KTN-ezők, Vendégeink, Kollégák❗A május 21-én életbelépő jogszabályi változások teljesen újraírták a zenés-táncos rendezvények külső körülményeit, melynek következtében újra kellett gondolni a 2021-es KTN Feszt helyzetét és jövőképét. Olyan rendkívüli helyzettel szembesültünk, melyre mióta a fesztivált szervezzük – nem volt még példa.A Csongrádi képviselő testület gazdasági bizottságának ülésén egyeztetve, illetve Polgármester Urat tájékoztatva a Fesztivál idei és jövőbeli sorsáról arra a számunkra is nagyon fájó közös döntésre jutottunk, hogy a 2021-es KTN-Fesztet jelen a körülmények ismeretében nem tartjuk meg.Megpróbáltunk/megtárgyaltunk minden lehetséges forgatókönyvet, de nagyon sok érv szól a mellett, hogy ezt most így, ezekkel a feltételekkel ne vállaljuk. Úgy gondoljuk, azt érezzük, hogy a Közönség és nyilván a kollégák, a szakma és a fellépőink is megérdemelnek egy őszinte, és tisztességes magyarázatot, – olyan válaszokat, mely kérdésekre magunk is hónapokon, heteken át kerestük a lehetséges megoldást…Röviden 3 területen kellett a kisebbik rossz közül választanunk: (mert nincs jó, vagy rossz válasz, minden rendezvény, szereplő speciális helyzetében teszi/tette mérlegre a következőket):1.) VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY – mint új keretrendszer:A VITA:Össztársadalmi szinten is komoly vitákat, indulatokat, olykor szélsőséges véleményeket indukált ennek bevezetése, melyben mi NEM szeretnénk állást foglalni. Teljesen érthetőnek tartjuk, ha például a zene-ipar egyes szereplői meggyőződésből, és/vagy gazdasági érdekből az oltás mellett kampányoljanak, ugyanakkor mi ilyet nem tettünk, mert elfogadjuk, hogy ez mindenki személyes döntése kell, hogy legyen, amit mi tiszteletben tartanunk! A legfontosabb ebből a TISZTELET, a másik élethelyzetének, informáltságának, meggyőződésének, tapasztalatának az elfogadása, tudomásul vétele, akkor is, ha azzal nem értünk egyet. Ezen vitáknak van helye, a közéletben, orvosi-szakmai fórumokon, a médiában és a politikai érdekképviseletben, vagy magánemberként, de mi a magunk részéről a fesztivál esetében csak a JOGSZABÁLYI KERETEKET tudjuk tudomásul venni, akár egyetértünk azok szándékával, megoldási módjával, akár nem!Így arra kérünk benneteket tisztelettel: elfogadással viszonyuljatok a másként gondolkodók, más élethelyzetben lévő embertársunk felé, és ha lehet, más felületen folyjék a vita, ne pedig egy rendezvény fb oldalán, melynek nem ez a hivatása.Számunkra a vitán túl egy fontos kérdés van ez ügyben:Jó döntés-e úgy megrendezni a fesztivált, ha védettségi igazolvánnyal nem rendelkező törzsvendégeink nem tudják az idén a fesztivált látogatni – önhibájukon kívül? Nem tudunk erre a kérdésre egyértelmű jó választ, inkább próbáltunk mérlegelni a következők szerint:A KERETEK:Az érvényben lévő jogszabály okán a vendégek várhatóan kb 50%-a (ez régiónként is változik nyilván és nincs rá egzakt adat) nem tudna részt venni a Fesztiválon. Mi a magunk részéről nem akartunk erről szavazást nyitni – mert más fesztiválok, események ilyen tapasztalatait látva egyrészt ez nem egy pontos felmérés, másrészt nem is szeretnénk teret adni az így mesterségesen teremtett „két oldal” közti adok-kapoknak, mert NEM VAGYUNK KÜLÖNBÖZŐEK! Mi KTN-ezők EGYEK vagyunk, és nem szeretnénk megkülönböztetni a fesztiválunk vendégeit! Azt viszont látjuk az elmúlt két hét országos tapasztalataiból, hogy valóban kb fele-fele arányban lehetséges ez az arány – ami nem tudjuk a jövőben hogy alakul majd. 2.) SPECIÁLIS HELYZET – járványügyi kockázat:A KTN nem egy hagyományos értelemben vett körbezárt fesztivál terület, hanem egy teljesen egyedi, “hibrid” megoldás, ahol az egyes stageken lehet és kell ellenőrizni a vakcina kártyát (azaz betartatni a zenés-táncos rendezvényekre vonatkozó járványügyi szabályokat), ugyanakkor a közterületen ez szinte megoldhatatlan problémákat, konfliktusokat, kezelhetetlen helyzeteket hozhat… A hatóságokkal konzultálva a KTN esetében ez egy újabb olyan probléma halmaz, melyre nincs jó megoldás, a teljes üdülőterület látogatását jogszabályügyileg és a gyakorlatban sem lehet ellenőrizni ebből a szempontból, és a felelősséget egy esetleges járványügyi gócpont kialakulásáért sem lehet vállalni.3.) A FESZTIVÁL jelene és jövőképe:A KTN-t évek alatt építettük fel VELETEK – a KÖZÖNSÉGÜNKKEL közösen a régió egyik legfontosabb és legimpozánsabb fesztiváljává. A 30. jubileumi KTN feszthez nem lenne méltó, ha azt ilyen körülmények közt esetlegesen félházzal rendeznénk meg, ráadásul akár sok éve, évtizede ide járó törzsvendégeink nélkül! Így bármennyire is nagy volt a közös örömünk az újraindulás okán és mi mindenképpen a Fesztivál megtartásában gondolkodtunk, (hiszen ezen dolgoztunk a kollégákkal, immáron több mint 1,5-2 éve, ezt vártuk mint lehetőséget, hogy pótoljuk veszteségeinket) arra a döntésre jutottunk, hogy jelen körülmények közt a fenti okok mentén ezt felelősséggel nem tudjuk vállalni.Nagyon fontos tudnotok, hogy azért hoztuk meg ezt a számunkra is nagyon nehéz döntést, hogy az KTN Feszt hosszú távon is stabilan működhessen, és amilyen színvonalat megszokhattatok tőlünk azt tartani tudjuk, de ami ennél is fontosabb, hogy ne kelljen baráti társaságoknak egymás nélkül fesztiválozni, legyen valódi felszabadulás és érzés a jubileumi 30. Körös-Toroki Napok!FONTOS!Természetesen minden elővételes bérletet van lehetőség átvinni a 2022-es rendezvényre, illetve aki szeretné visszaváltani. (Ennek módjáról egy külön posztot írunk.)E mellett van egy ’C’ opció is. Mivel sokan rendelkeznek nyaralóval, szállással erre a hétvégére, így ha a KTN-t nem is a Laguna Beach Clubban egy 2 napos mini-fesztivált szervezünk erre a hétvégére a már bekötött fellépőink egy részével, betartva természetesen a jelenleg érvényben lévő jogszabályokat. Ennek részletes programjával és áraival hamarosan jelentkezünk! Őszintén sajnáljuk!😔😔 Vigyázzatok magatokra és egymásra! 🙏



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

NYEREMÉNYJÁTÉK! Megnyitja kapuit a Brunnbauer Állatsimogató

Szabó Viktor

Elindult a Csongrádi konzultáció

Szabó Viktor

Égett egy személyautó Csongrádon

Szabó Viktor

Újabb rangos elismerést zsebelt be a csongrádi fotós

Szabó Viktor

Újabb gyöngyszem került elő Gyurcsány csongrádi jelöltjéről

Szabó Viktor

Szúnyoggyérítés lesz Csongrádon

Szabó Viktor

A DK „biszbasszárusa” bejelentkezett „polgi jelöltnek” Csongrádon

Szabó Viktor

Leung Ting Wingtsun Kungfu iskola indul Csongrádon

Szabó Viktor

A szentesi és csongrádi pedagógusok is ismerkedhettek a mesterséges intelligenciával

Szabó Viktor