Térség

Szinte egymás után történt két baleset Vásárhelyen

Az egyik baleset a Klauzál utcába történt a Rövid utca kereszteződésében, ahol egy idős bácsi mopedautójával nem adta meg a védett útvonalon közlekedő kisteherautónak az elsőbbséget.

A két jármű összeütközött egymással. A járművekben  ezáltal anyagi kár keletkezett. Nem sokkal a baleset után érkezett a következő anyagi káros ütközés a Bocskai utcában. Személyautós tolatásba kezdett be akart parkolni. Hátramenet fordulása közben a járműve összeakadt az út mentén már parkoló gépkocsival, majd ennek következtében a személyautót magával húzta. A két autóban itt is anyagi kár keletkezett.

A balesetek érdekessége, hogy az első balesetnél a vétlen kisteherautósba ütköztek, a rögtön utána lévő balesetnél pedig a vétlen autós közeli hozzátartozója okozott kárt. Végül mindkét helyszínen a felek megegyeztek egymással és rendezték egymás között az anyagi kárt.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szabó István: először a magasfeszültségű rendszereket kell helyrehozni

cs3_szerk2

Ma is jöhet a piros riasztás: heves zivatarokkal támad kedd délután a vihar

cs3_szerk2

Óriási vihar csapott le Szentes és Csongrád térségére

cs3_szerk2

Jön az enyhülés: három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

cs3_szerk2

Megérdemlik a támogatást: többmillió forintot nyertek a térségbeli önkéntes tűzoltók

cs3_szerk2

Útfelújításokról tárgyalt Szabó István

cs3_szerk2

Még mindig nincs vége! Hétfő éjfélig meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást

cs3_szerk2

Családbarát Munkahely Díjat kapott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

cs3_szerk2

Nemzeti Ellenállás Mozgalom: Magyar Péter a magyar Zelenszkij! + VIDEÓ!

cs3_szerk2