Ezekben a napokban kel ki a túzokcsibék nagy része a Kiskunsági Nemzeti Parkban és peremterületein. A Felső-Kiskunságban él a hazai állomány nagy része, így különösen fontos, hogy igyekezzünk megvédeni a sok veszélynek kitett apróságokat.
A Felső-Kiskunság szikes pusztái tradicionális túzok élőhelyek, itt 569 példányt számoltak a szakemberek a legutóbbi felméréskor. A fészkelésre alkalmas gyepeken és szántókon már hetek óta zajlik a költés. Jellemzően magasabb füvű gyepeken fészkelnek, de ugarokon, gabona- és lucernatáblákban, esetenként egyéb növénykultúrákban (pl. kukorica, napraforgó, cukorrépa) is találni túzokfészkeket. Mivel talajon fészkel, a költés megsemmisülésének nagyon nagy esélye van.
Számtalan veszély fenyegeti a tojásokat és a túzokcsibéket. A tyúk csak két tojást rak, melyeken viszonylag hosszú ideig, 4 hétig kotlik. Ezután még további 6-8 hét, mire a fióka már annyira megerősödik, hogy képes a gyors menekülésre, felrepülésre. Tehát csaknem 3 hónapig szinte helyváltoztatás nélkül kell túlélniük a jellemzően intenzív művelés alatt álló agrártájban. Ez a különösen kritikus időszak április közepétől július közepéig tart. Az apró fiókáknak ilyenkor veszély észlelése esetén az egyetlen védekezési lehetőségük a lelapulás és az elrejtőzés. Egy ragadozóval szemben ez megfelelő stratégia lehet, de mivel ma már a költések jó része mezőgazdasági környezetben történik, nem meglepő, hogy az egyik legjelentősebb veszélyeztető tényező a mezőgazdasági művelés következtében okozott tojás- és fiókapusztulás.
A leggyakoribb mezőgazdasági műveletek, amelyek a növekvő utódgenerációt veszélyeztetik, a különféle növénykultúrák (elsősorban lucerna és gyepek) kaszálása, a vegyszeres növényvédelmi beavatkozások (pl. gyomirtás) – amik ráadásul a túzokcsibék táplálékbázisát képező rovarvilág csökkenését is eredményezik – és a különféle talajművelési munkák. Ez egyébként igaz nem csak a túzokra, de több hasonló környezeti igényű fajra is, például az ugartyúkra és a székicsérre is.
A hazai túzokvédelem kiemelt feladata, hogy megtalálja és létrehozza az összhangot a mezőgazdasági művelés és a faj védelme között, ami végül az egyes területek fenntartható használatát eredményezi. A külterjes állattartásra alapozó gazdálkodási forma és a faj ökológiai sajátosságait figyelembe vevő takarmánytermesztés jó kiindulási alap ehhez. Olyan termesztéstechnológiákat kell a túzok költőhelyeken alkalmazni, amelyek a legkritikusabb, áprilistól júliusig terjedő időszakban nem igényelnek gépi munkavégzést. Ezért például a vegyszermentesen is termeszthető gabonafélék (pl. tritikálé, tönkölybúza) ilyen szempontból kiváló kultúrának minősülnek. Kiemelten védendőek továbbá az ugarterületek és a gyepterületek is.
A földhasználati szabályokon túl természetesen sok múlik a gazdálkodók és a gépkezelők hozzáállásán is ebben az időszakban. Különösen, hogy a túzokállomány növekedése, az aktív beavatkozások eredményei (pl. légvezetékek kiváltása) és az időjárási viszonyok változása azt eredményezi, hogy korábban nem használt területeken is fészkelhetnek túzokok. Ha a gépkezelő észrevesz egy felrepülő tojót, nagy eséllyel tojások vagy fiókák is vannak a helyszínen. Ám ők olyan rejtőszínnel rendelkeznek, hogy a veszély esetén ösztönösen lelapuló és mozdulatlanná dermedő fiókát szinte lehetetlen észrevenni, továbbhaladva pedig szinte biztos, hogy lekaszálják őket. Mit lehet tenni? A területileg illetékes természetvédelmi őr ilyenkor minden esetben hívható, hogy a gazdálkodók és a túzokok számára is legmegfelelőbb megoldás szülessen. Általános gyakorlatként a felrepült madár környezetében egy jókora területet (kb. egy hektárt) kihagyva a művelésből védőzónát kell kialakítani, a tábla többi részében pedig folytatható a munka. A tojó így visszatérhet, és biztonságos helyre vezetheti a kicsiket.
Kiskunsági Nemzeti Park, Fotó: Lóránt Miklós
- Hirdetés -